Véglegesen elvált feleségétől a világsztár
2018-10-29  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Channing Tatum és felesége, Jenna Dewan-Tatum nyolc hónappal ezelőtt jelentették be, hogy különválnak útjaik, a napokban pedig hivatalossá is vált, aláírták a válási papírokat. Kislányuk, Everly felügyeletét pedig továbbra is közösen fogják gyakorolni egymás között.

A sztárpár nyolc éve volt már együtt. Válásuk után közös közleményt is kiadtak.

„Gyűlölet nélkül döntöttünk úgy, hogy különválunk, mint egy pár. Nagyon mély szerelembe estünk sok éven át és egy csodálatos utazáson vettünk részt együtt. Tényleg semmi nem változik azzal kapcsolatban mennyire tiszteljük a másikat, de ez a szép kaland most két különböző útra vezet minket. ”

„Döntésünket nem befolyásolta sem titok sem megcsalás. Csak két jó barát ráeszmélt, hogy itt az ideje egy kis teret hagyniuk a másiknak ezzel is segítve egymást. Ahogyan lehetséges továbbra is boldog és teljes életet fogunk élni. Mi még mindig egy család leszünk és mindig a legnagyobb szeretettel fogjuk nevelni Everlyt. „ – áll a közösen kiadott közleményükben.

Channing a nyilatkozaton kívül is megszólalt válásával kapcsolatban. „A média számos pletykát fabrikált válásunkkal kapcsolatban, de ezek közül egyik sem igaz.”

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.