Valkó Eszter őszintén vallott az anyaságról
2019-07-07  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Kemény heteket tudhat maga mögött Valkó Eszter és kedvese, hiszen a pár életébe nemrégiben megérkezett a kisfiuk, Simon. A tévés négy héttel ezelőtt, május végén hozta világra első gyermekét programozott császárral, a babát pedig elsőként a Story magazin olvasóinak mutatták meg.

Valko Eszter

Eszter terhessége egyáltalán nem volt zökkenőmentes, sőt, még Hollandiából is – ahol párjával, Péterrel él – hazaköltözött, hogy itthon szülhesse meg a babát. A műsorvezető akkor elmondta:

– Magyarországon szülök majd, mert veszélyeztetett terhes vagyok. Egyrészt azért, mert lombikbaba, másrészt pedig 35 éves elmúltam már.

Valko Eszter

Eszter bevallotta, a szülés maga sem volt könnyű, ami nem is fizikailag, sokkal inkább lelkileg viselte meg a kismamát:

– Valószínűleg nem véletlen, hogy a természetes szülésnek megvan a maga lezárása, amikor az édesanya minden erejét összeszedve nyomja ki a bébit – árulta el Eszter a Story magazinnak.

És, ha a császárral való viszontagságok nem lettek volna elegendőek, hamar kiderült, hogy a kis Simon bizony hasfájós, így az újdonsült szülők egy újabb embert próbáló feladattal találták szembe magukat: minden erejükkel azon vannak, hogy csillapítsák a kicsi fájdalmait.

– Mint a legtöbb kezdő szülő, mi is megvettünk és kipróbáltunk mindent, ami enyhítheti Simon fájdalmait.

Valko Eszter

Eszternek szerencsére nem kell egyedül megbirkóznia a rá nehezedő feladatokkal, hiszen rengeteget segít neki a férje, illetve a nagyszülők is. A tévés jelenleg még Piliscsabán tölti a napjait, édesanyja és anyósa támogatását élvezve, ám hamarosan visszamennek Hollandiába, ahol elkezdhetik a közös életüket, mint család. A műsorvezető és férje nemrégiben költöztek egy nagyobb házba, ahol van kert és több szoba is, így a látogatóba érkező nagyszülők is kényelmesen elférnek majd.

– Ahogy visszamegyünk, hamarosan jönnek ők is – mesélte Eszter. – Peti anyukája és az enyém is, hogy ne legyek teljesen egyedül, amíg ő dolgozik.

Eszter párja szerint a műsorvezető kiváló édesanya, aki tökéletesen oldja meg az elé gördülő akadályokat.

– Eddig is tudtam, hogy céltudatos, a végsőkig képes kitartani, de most azt is látom, hogy az utolsó erejét is összeszedi, ha a fiunkról van szó. Igazi, odaadó édesanya.

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.