Újabb álompár szakított
2019-06-19  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Chris Martin és barátnője, Dakota Johnson szakítottak csaknem két év randizás után – írja a Daily Mail.

Dakota Johnson

A 42 éves Coldplay frontembere szingli lett, pedig az énekeshez közelálló barátja szerint a 29 éves színésznővel már az eljegyzés is szóba jött. A váratlan fordulat mindenkit meglepett, mert nagyon harmonikusnak látták a párt, akik nagyon boldognak tűntek.

A pár kapcsolatának az erősségét még az is mutatja, hogy nagyon jól kijött egymással Chris exe, Gwyneth Paltrow és az új barátnő. Talán már az is feltűnhetett a rajongóknak, hogy Christ és Dakotát utoljára novemberben kapták lencsevégre nyilvános eseményen. Kiderült, mi állhat a színésznő és a Coldplay énekesének szakítása mögött: úgy hírlik, Chris Martin kétségbeesetten vágyott egy harmadik gyermekre, ám egykori kedvese, Dakota Johnson még nem áll készen az anyaságra.

Dakota Johnson

Chris Martin már két gyermek – a 14 éves Apple és a 12 éves Moses – édesapja, de egy harmadik csöppségre is vágyott, méghozzá igencsak kétségbeesetten.

“Chris világossá tette, hogy amint csak lehet, több gyereket szeretne, de Dakota karrierje most indult be csak igazán, így a családalapítás a legutolsó dolog, amire vágyik” – árulta el egy közeli barátjuk. Mint mondta: Chris és Dakota is más irányba szeretett volna haladni, ezért döntöttek a szakítás mellett.

Dakota Johnson

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.