“Tanítjuk egymást a szerelemre”
2016-04-06  /  Szerző:   /  Szerelem  /  Nincs hozzászólás

A következő levelet Erzsébet küldte, akinek sikerült megtalálnia a nagy szerelmet az életébe. Sok boldogságot kívánunk nekik!

sikertörténet

Igazából nem is sikertörténetet írtam, vagyis azt, de inkább csak egy kis ösztönző, tapasztalatokkal tarkított levélkét, remélem ez is megállja a helyét a többi sikertörténet között… Évek óta több oldalon regisztrált voltam, hiszen informatikusként “ciki” lett volna, ha nem a neten ismerkedem.

Minden levelet, amit kaptam, elolvastam, de sokra nem válaszoltam – feledékenységből, lustaságból és dacból, no meg azért, hogy így előzzek meg egy újabb kudarcot. 2012 szeptemberében új fejezetet nyitottam az életemben, besokalltam és elegem lett a langyos, semmitmondó életemből. Új munkahelyem lett, mindenen gyökeresen változtatni akartam. Elkezdtem aktívabban használni a társkereső oldalakat, meg is ismerkedtem pár sráccal. Az egyikkel négy találkozásig mentünk el, de úgy véltük, hogy jó testvérek lettünk volna, így abbamaradt. A másikkal két levélváltás után találkoztunk, és másfél óra ismeretség után meg akart csókolni, mire felpofoztam. Meglepetésében először csak rebegett, mert szerinte “a csajoknak ez kell az első randin”. Nem volt szimpi, de első alkalommal úgy vélem mindenki mást mutat meg magából, így adtam neki még egy esélyt. Nem kellett volna. A harmadikkal, aki keményen játszotta a “Don Józsi” szerepet szintén két találka után mondtunk egymásnak búcsút.

Úgy gondoltam, ennyi, most szépen törlöm magam mindegyik társkereső oldalról, és marad az, amiben eddig éltem. Néhányról sikerült is, de a Randivonalon volt egy olvasatlan üzenetem… Jó, elolvastam, semmi extra, egy egyszerű pasas írt néhány sablonos sort, de legalább a keresztnevemen szólított. Nem válaszoltam (hogyne, hogy megint döfjek a szívembe egy tört). Aztán három nap elteltével, egy magányos borozgatós estén mégiscsak megtettem, “te leszel az utolsó” jelmondattal. Válaszolt, de csak a szokásos, “mivel foglalkozol, stb.”, semmi kreatív szöveg.

Nem vagyok tuskó, majd rájön, hogy nincs különösebb beszédtémánk, és ő adja be az unalmast. De beszélgetéseink tovább folytatódtak. Egyik este nagyobb csevegésbe kezdtünk, majd másnap és harmadnap és utána többször is. Semmi extra, csak általános dolgokról beszélgettünk. És jött az a rész, hogy találkozó – de lemondta. Újra trécseltünk a legnagyobb közösségi oldalon, és nagy nehezen összehoztuk másik hét péntekre a találkát. Aznap délelőtt 11-ig vártam, hogy jelentkezik, nem tette, így “fontos és halaszthatatlan” dolgom akadt. Lemondtam, és valami olyan hangvételű levelet írtam neki, hogy ne is keressen többé. Hat napig nem is tette, majd jelentkezett, hogy miért nem írtam meg a következő időpontot… Ennek nincs ki mind a négy kereke?! A levele kedves volt, megint nem volt szívem lerázni. Újra kezdtük a beszélgetéseket, tiszta lappal.

Egy bormámoros este megint cseteltünk, kinyíltam, hogy mit szeretnék, vagyis, hogy milyet nem. Egyeztek az érdekeink. Majd megint beszélgettünk és végül is kinyögte, hogy neki én vagyok az első, akivel a neten ismerkedett meg, és még sosem találkozott senkivel így, ezért szeretné minél későbbre halasztani. Ok. Belementem. Elkezdtünk egyre bensőségesebb dolgokról, közvetlenebb stílusban beszélgetni, telefonon is, még aznap este egy mondat után egymásba szerettünk. Már én akartam húzni az időt az első találkozóig, de nem bírtam, végül az asztalra csaptam találkozó ügyben. Beleegyezett. Másnapra beszéltük meg, egykor végeztem a munkahelyemen, még volt egy órám, hogy összeszedjem magam és odaérjek a város főterére. A szívem ki akart ugrani a helyéről, pattanásig voltak feszítve az idegeim, hiszen kíváncsi voltam arra a vadidegen pasasra, akivel egy hónapnyi levelezés után, látatlanba beleszerettem.

Kedvesen mosolygott, puszi, megbeszéltünk egy sétát és egy pizzázást. Az még belefért abba a két órába, amit egy első találkozásra szoktam szánni. Majd újabb séta jött. Este 7-kor már ideje lett volna a randit megszakítani, elkísért egy buszmegállóig, ahol nem tudtuk egymásnak búcsút mondani. Két busz elment, de mi csak álltunk, öleltük, puszikkal halmoztuk el egymást, alig beszéltünk, csak élveztük a helyzetet. Ott, egymás karjaiban furcsa érzések kavarogtak bennünk.

Mint utólag kiderült, az interneten szerettünk egymásba, és jöhetett volna szembe külsőre bárki, akkor is egymásra találtunk volna személyesen is. Mindkettőnknek volt határozott elképzelése, hogy mit nem szeretne, az ellenkezőjel meg csak körvonalazódott. A másik énje, kedvessége, gondolkodásmódja, nyitottsága fogott meg. Levelezéseink során összehasonlítottuk az életünket, hogy a másik mennyire fér bele a miénkbe. Sok hasonlóság volt.

Tanítjuk egymást a szerelemre, mi nem tudtuk, milyen szeretve lenni. Nem kezeljük még helyesen az eseményeket, de egyikünk sem sértődik meg a másik viselkedésén, ha egy új helyzettel állunk szemben. Kialakítottunk egy rendet az életünkben, tanuljuk a szerepeket, és ebből nem akarunk kizökkenni, féltjük az egymásnál betöltött pozíciónkat. Tudjuk, hogy egymással akarjuk újrakezdeni az életünk, a legfontosabb dolgokat, amire eddig csak legyintetünk, együtt akarjuk megélni. Olvastam az oldalon néhány sikertörténetet, némelyikük csöpögős lányregénybe illik, elhiszem, hogy van ez így, de mindenki megtapasztalta már, hogy az internetes társkeresés kudarcokkal is jár, sokszor ismétlődik meg minden újra és újra, közben elveszítjük a türelmünket, bizalmunkat, de a siker kulcsa magunkban rejlik. Sajnos sokan azt nézik, hogy ki hány kiló, dohányzik-e, sportol vagy mennyi a fizetése, és szépen áll-e a szemöldöke.

Fogyasztói társadalomban élünk, mi emberek is tömegcikké váltunk, de mindegyikünknek van belső értéke, szépsége. Lehet, hogy a képen nem tetszik, de mikor találkoztok, rájössz, hogy ő az, akiről álmodtál. De az is meglehet, hogy a képen bombasztikus, de amikor találkoztok, csalódsz egy hatalmasat. Nekünk nem voltak előítéleteink.

Ha sikerül félretenni azt, hogy nem étlapról válogatunk, nyitottak leszünk a másik felé, akkor az internetes társkeresés válhat a legjobb formájává a boldogság megtalálásához. Kb. ennyi.”

erzsebet-tortenete

Erzsébet

Szólj hozzá