Szőke Zoltán esküvőjéről mesélt
2017-07-02  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Szőke Zoltán és szerelme Annamari, Szent Iván éjjelén mondták ki a boldogító igent. A Barátok közt rosszfiúja pedig elárulta, hogy hogyan érzi magát az esküvő után.

A szerelmesek szűk családi körben, titokban mentek egymáshoz. Mindketten a Vajdaságból érkeztek, így az esküvőjüket is szülővárosukban, Újvidéken tartották meg. A színész és kedvese már gimnázium óta ismerték egymást, hiszen osztálytársak voltak. Már akkor is egymást szerették, azonban mégsem lett semmi a kapcsolatukból. Aztán húsz évvel később ismét egymásra találtak, és azóta boldog szerelmesekként élték mindennapjaikat.

Szőke Zoltán a Story magazinnak azt nyilatkozta, hogy semmit sem bánt meg főleg azt nem, hogy a szívére hallgatott.

– Tisztában vagyunk vele, hogy nincsenek véletlenek, minden akkor történik meg, amikor történnie kell. Mindennek be kell érnie, és mindennek eljön az ideje.Az eltelt hat évre visszatekintve elmondhatom, hogy minden a helyére került. Lám, elérkezett az esküvőnk napja is. Nem bántam meg, hogy a szívemre hallgattam, senkivel nem cserélnék!

Forrás: Blikk

 

Szólj hozzá