Szakított párjával Janza Kata
2018-04-03  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Szakított 22 évvel fiatalabb párjával Janza Kata (45). A színésznő közösségi oldalán jelentette be, hogy ő és kedvese, Pesák Ádám (23) külön utakon folytatják.

Kapcsolatuk megromlása színészberkekben már hónapok óta beszédtéma volt, a szakmában úgy sejtették, egy ideje véget ért a szerelem közöttük, ám ezt még a múlt héten is tagadta a Blikknek Janza Kata.

A színésznő azzal indokolta a közösen meghozott döntést, hogy párjával életük külön­böző szakaszaiban járnak, és ez eltávolította őket egymástól.

– Szeretném, ha tőlem értesülnétek róla: Ádámmal azt a döntést hoztuk, hogy egymást békében elengedve, külön utakon megyünk tovább. Nagyon szép szerelem volt a miénk, de életünk különböző szakaszai­ban járunk, és ráébredtünk, hogy ez már inkább eltávolít minket egymástól, mint kö­zelebb hoz. Szerelmünket igyekeztük csendben megélni egymással a hétköznapokon, de úgy érzem, tartozom annyival az engem szerető közönségnek, hogy ezt a nyilatkozatot megtegyem felétek – foglalta össze Facebook-oldalán szakításuk tényét a színésznő.

2016 szeptemberében értesültünk először arról, hogy Janza és Pesák egy párt alkot. A két színész munka közben melegedett össze, a Nők az idegösszeomlás szélén című darab próbái közben.

– Nagyon passzolnak egymáshoz, Ádám ugyanis sokkal érettebb a koránál, Kata pedig mindig örök fiatal marad (…) – nyilatkozta a szerelmesekről a színház egyik munkatársa még a kezdetekkor. A színésznő ritkán beszélt párkapcsolatáról, mivel sokan támadták őket a komoly, 22 éves korkülönbség miatt.

– Olyan nyugodtságot érzek, amilyet eddig még senki mellett. Jó, hogy a korkülönbség ellenére is működik a kémia – nyilatkozta korábban a hot! magazinnak Janza. Tavaly év elején össze is költöztek a színésznő otthonában, ahol többek szerint igazi harmóniában éltek egészen a szakításukig, amikor is Pesák elköltözött.

Janza és Pesák párként különös helyzetbe került. 2017 decemberében a Budapesti Operettszínház darabjában kellett a színésznőnek szerelme édesanyját alakítania. Akkor így nyilatkozott a különös helyzetről:

– Az, hogy a fiamat játssza majd a Doria­n Grayben, egy helyzet, amit nekünk, színészeknek meg kell oldani. (…) Fel sem merült bennünk, hogy ebből bármi probléma is lehet. Külön tudjuk választani a munkát és a magánéletet – mondta a Blikknek.

A Bors forrása szerint a kapcsolat megromlásában harmadik fél is közrejátszhatott: a lap úgy értesült, hogy Pesák egy kolléganőjével kerülhetett közelebbi viszonyba.

– Többen suttogták, hogy Ádám az egyik kolléganőjével került közelebbi viszonyba a Talpra magyar! című musical próbái alatt. Sokan látták őket együtt, látszott, hogy nagyon egy hullámhosszon vannak. Azt nem lehet tudni, mi alakult ki köztük a próbák alatt, mindenesetre eléggé beszédes, hogy ilyen hirtelen bomlott fel az elválaszthatatlannak tűnő kötelékük Katával – árulta el a párhoz közel álló forrás a lapnak, amely hiába próbálta megszólaltatni Janza katát és Pesák Ádámot.

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.