Szabó Dóra nem akar celebet csinálni új kedveséből
2019-08-09  /  Szerző:   /  Szerelem  /  Nincs hozzászólás

Rátalált a szerelem a TV2 volt műsorvezetőjére: Szabó Dóra óriási örömhírt osztott meg, miszerint nemcsak szerelmes, de már össze is költözött új párjával. A férfit egy közös ismerősük születésnapi partiján ismerte meg, amelyre éppen hogy el tudtak menni, ám a találkozás óta elválaszthatatlanok.

Szabo Dora

„Egy véletlen folytán – bár én inkább sorsnak nevezném – találkoztunk a párommal. Mindketten egy születésnapi bulira voltunk hivatalosak. Mint utólag kiderült, igazából egyikünknek sem volt biztos, hogy el tudunk menni, de végül mégis sikerült útnak indulnunk, és ott egymásra találtunk” – mesélte Dóra a Borsnak.

Öt hónapja pedig össze is költöztek, amelyet nagyon élvez a műsorvezető. Elmondása szerint igazán nőnek érzi magát a párja mellett, aki rendszeresen meglepi kis kedvességekkel. Legutóbb születésnapja alkalmából egy spanyolországi úttal kedveskedett Dórának, majd Olaszországba látogattak el közösen, ahol elkészült az első nyilvános fotó is kettejükről. Bár nagy a szerelem, mivel nem szívesen csinálna celebet a férfiből, ezért minél kevesebbet árul el róla. Így az se véletlen, hogy közös fotójuk alatt viccesen csak „Calambo feleségének” nevezi.

Szabo Dora

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.