Nincs esély a békülésre Vasvári Vivien házasságában
2019-09-07  /  Szerző:   /  Egyéb, Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Nincs esély a békülésre: alig egy évvel tavaly nyári esküvőjük után Vasvári Vivien (28) elválik férjétől, Szegedi Fecsótól (38). A Blikk úgy tudja, olyannyira nincs visszaút a pár számára, hogy a Feleségek luxuskivitelben sztárja és férje már az anyagi megállapodásról egyeztet.

Vasvari Vivien

Közös kisfiuk, Edward tavaly áprilisban született, ám Vivien úgy döntött, a gyerekek lelki békéje és kiegyensúlyozott élete érdekében kezdeményezi a házasság felbontását. Egy válás sosem egyszerű, főleg, ha anyagiakon is kell osztozkodni. A realitysztár két év alatt az egyik legismertebb hazai híresség lett, sok munkája van, míg Fecsó egy munka- és tűzvédelemmel foglalkozó cég vezetője. A Blikk úgy tudja, Vivien előrelátó volt, így a válás nem húzódik el sokáig.

– Még az esküvő előtt leültek és megbeszélték, hogy házassági szerződést írnak. Egyikük sem jött üres kézzel a kapcsolatba, de nem is akartak azzal távozni, ha úgy hozza a sors. Bár erre akkor még nem is gondoltak, inkább csak óvatosak voltak, ami most jól jön – mesélte Vivien egyik barátnője, aki elmondta, miben kell megegyezniük Fecsóval.

Vasvari Vivien

– A láthatás fontos kérdés, de Vivien ebben is rugalmas. Sosem fogja tiltani vagy akadályozni, hogy Edward az apukájával legyen. Ezenkívül a gyerektartás összegét kell megbeszélni, és azt, hogy ki marad a Római-parton a lakásban, pontosabban azt, ki fizeti tovább a bérleti díját – tette hozzá a barátnő.

Bár Vivien nem árulta el, mi az oka a szakításnak, Fecsó tavaly szeptemberben a Story magazinnak mesélt arról, miért volt hullámzó a kapcsolatuk. Nem kizárt, hogy most is ez vezetett a válási papírok beadásához.

– Fél éven keresztül se veled, se nélküled kapcsolat volt. Vivi többször elhagyott engem, mert nem tetszett neki, hogy sokat bulizom, de mindig visszahódítottam – nyilatkozta akkor Fecsó.

Vasvari Vivien

Vivien lezártnak tekinti az ügyet, a gyermekeire szeretne koncentrálni.

– Kapcsolatunk alatt többször is voltunk mélyponton, de én mindig harcoltam. Esélyt adtam annak, hogy együtt tudjunk élni, de be kellett látnom, hogy nem megy. A legfontosabb, hogy a gyermekeim, Ariana és Edward is boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus környezetben nőnének fel. Új életet akarok kezdeni velük – mondta Vivien.

Vasvari Vivien

Vivien a közösségi oldalon is megosztotta követőivel a hírt, hogy elválnak. És bár rengeteg hozzászólást kapott, amelyben támogatják őt, a rosszindulatú követők sem hagyták szó nélkül a hírt.

– Nem maradok azért valakivel, mert van közös gyerek! Nem teszem tönkre magam és a gyerekeim életét. Nem szeretném, hogy állandóan vitázó szülőket lássanak – írta Vivien.

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.