Külön él kedvesétől a Jászai Mari-díjas színész
2019-09-16  /  Szerző:   /  Egyéb, Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Feleségétől „elszeparálva” él Márton András, Jászai Mari-díjas színész. András és kedvese, Adrienn már 32 éve házasok, ez idő alatt rengetegszer, szám szerint 28-szor költöztek. A hosszú évek alatt megjárták New Yorkot, Los Angelest, Pécset, Szentendrét, Egert, de Budapestet is. A színész és Adri most Sóskúton kezdtek új életet.

Marton Andras

„A polgári, közel 300 négyzetméteres lakásunkat eladtuk, ott építettünk egy házat, van teniszpályánk, úszómedencénk és kutyapanzió” – mondta a Bestnek András, aki az említett épületen belül külön él Adrienntől. „A házban, amit építettünk, két lakás van, és nincs átjárás, ami közös döntés volt. Az enyém 46 négyzetméteres, Adrié 70” – árulta el a lapnak.

Márton András persze, ettől függetlenül – ahogy ő fogalmaz – randevúzgat a feleségével, akit meghív egy italra, Adrienn pedig visszahívja egy vacsorára.

„Eljött az ideje, hogy ne mindig a másikkal foglalkozzunk, hanem mindenki saját magával. Így életem utolsó húsz évében, remélem, ennyi elég lesz, már csak magammal van dolgom” – tette hozzá.

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.