Janicsák Veca magánéletéről vallott
2019-06-17  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Ritkán mesél magánéletéről Janicsák Veca (29), ám most megtörte a csöndet. Az énekesnő és férje boldogabbak, mint valaha, sőt, már a családbővítést is tervezik. Kislányuk, Emma már hároméves, s nagyon szeretnék, ha nem lenne egyke gyermek.

Janicsak Veca

– Fantasztikus érzés, ha van testvérünk. Számomra a nővérem az egyik legfontosabb ember, hálás vagyok érte, hogy van – mondta Veca a Családvarázs című műsorban

– Az élet hozta úgy, hogy lányunk, Emma megszületett, hagyjuk, hogy a sors döntsön arról, mikor születik meg a kistestvére. Imádom a lányomat, szerelmes vagyok belé. Néha csak nézem, ahogy alszik, hatalmas örömöt és boldogságot ad nekünk.

Janicsak Veca

Veca és férje, Ábel nemrég hetekig voltak „összezárva” egy műsor felvétele miatt. Állítják, a forgatások alatt közelebb kerültek egymáshoz, és még több jó tulajdonságát ismerték még a másiknak.

Nem csoda, hogy ilyen szépen beszélnek házasságukról, hiszen szerelmüknek nagy megpróbáltatásokat kellett kiállnia. Két éve ugyanis bejelentették, hogy öt év után zátonyra futott a kapcsolatuk, szakítottak. Majd mindenki legnagyobb meglepetésére, néhány hónappal később összeházasodtak.

Janicsak Veca

– A harmadik lánykérésre mondtam csak igent – mondta nevetve Veca. – Persze onnan is elkéstem. Meglepetés volt, Ábel azt mondta: egy buliba megyünk, ezért gondoltam, hogy nem kell sietnem, hiszen nem maradok le semmiről. Amikor odaértem, akkor jöttem rá, miről is van szó. Romantikus volt, bár elkezdett zuhogni az eső, de az sem zavart minket.

Végül néhány hónap alatt szervezték meg az esküvőt, amelyen csak a szűk család és pár barát vett részt.

– Fontos volt, hogy házasok legyünk, mert attól válunk igazán családdá. Valamint mert azt jelenti számunkra, hogy nem adjuk fel, küzdünk egymásért. És ez így is van a mai napig – mondta Veca, s könnyen lehet, hogy a családjuk hamarosan tovább bővül.

Janicsak Veca

Míg Veca és férje Ázsiában forgattak, addig kislányukra, Emmára az énekesnő édesanyja vigyázott.

– Anyu fantasztikus, nagyon szeretik egymást Emmával. Persze nem volt olyan perc, hogy ne hiányzott volt a lányunk, de tudtuk, hogy jó kezekben van, és ez megnyugtatott minket – mondta a Családvarázsban Veca.

Forrás: Blikk 

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.