Carameléknek szükségük van a romantikára
2019-08-13  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

A népszerű énekes, Caramel és felesége, Szilágyi Szilvi csak még közelebb kerültek egymáshoz miután kislányuk, Sofi betegsége kiderült. Ám a szerelmeseknek a szülői lét mellett és a családi nyaralásokon kívül is szükségük van egy kis kikapcsolódásra.

Caramel

„Az elmúlt időszakban még szorosabb lett a köztünk lévő kötelék. Már évek óta együtt vagyunk, de a kapcsolatunk ugyanolyan jól működik, mint az elején. A közös családi élmények mindkettőnk számára ajándék pillanatok, de olykor nekünk is szükségünk van arra, hogy kettesben romantikázzunk. Fontos, hogy ne csak szülőként, hanem társként is együtt tudjunk működni” – kezdte a Lokálnak Caramel.

Az énekes hozzátette: felesége és kislánya nem csak a magánéletében jelentenek hatalmas támaszt és segítséget, hanem a munkájában is. Hiszen ők azok, akik elsőként meghallgatják és véleményezik készülő dalait.

Caramel

„Folyamatosan próbálok lavírozni a munka és a család között, és úgy érzem, ez sikerül. Persze, a mi szakmánk olyan, hogy nem tudunk soha teljesen kikapcsolni. Folyton jegyzetelek, mert bármikor jöhet egy olyan ötlet, amiből aztán sláger lehet. A kész dalt vagy részletet pedig Szofi és Szilvi véleményezi először. Ők igazán őszinték, és azt is megmondják, ha adott esetben nem tetszik nekik. Kívülállóként van, hogy sokkal jobban hallják a hibákat vagy az erősségeket, mint én” – mondta a 37 éves énekes.

Molnár Ferenc Caramelt egyébként nemrégiben jelölték a Petőfi Zenei Díjra. Mindezt hatalmas megtiszteltetésnek vette – mondja, hozzátéve: emiatt izgatottan várja az augusztus 20-i Strand Fesztivál gáláját.

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.