A modern randizás 5 zavaró szokása
2019-04-09  /  Szerző:   /  Randi  /  Nincs hozzászólás

Megtalálni az igazi lelki társunkat napjainkban sem egyszerű. Ha Te is épp keresed a párod, és esetleg már túl vagy néhány félresikerült randevún, akkor bizonyára úgy érzed, hogy eleged van az egészből. Természetesen nem Te vagy az egyetlen.

A párkeresési szokások sokat változtak az idők során, a mai modern világban ez is felgyorsult köszönhetően a közösségi média, és a társkereső oldalak elterjedésének.

A társkeresés kezdeti szakasza áthelyeződött az online felületekre, és ez együtt járt bizonyos új szokások elterjedésével. Ezek sajnos nem minden esetben jók, sőt inkább zavaróak, de szerencsére némi odafigyeléssel elkerülhetők. Most összegyűjtöttünk közülük 5-öt, amelyekről az alábbiakban olvashatsz.

1. Ritkán beszélünk telefonon

Gyakran előfordul, hogy az első randi előtt kizárólag csak írásban beszélgetnek egymással az ismerkedők, és teljesen mellőzik egy telefonos beszélgetés lehetőségét. Ezt a hibát Te ne kövesd el, hiszen csak pár perc, és egy hívás során nemcsak a másik hangját hallhatod meg, hanem az azonnali reakcióiból egy sokkal közelebbi képet kapsz a személyiségéről is, így gyorsan kiderülhet, hogy van-e értelme egy személyes találkozónak. Ha valaki nem sajnálja az időt, energiát, és felhív telefonon, az azt jelzi, hogy komolyan vesz, és tényleg érdeklődik irántad.

2. Túl nagy hangsúlyt helyezünk a szöveges üzenetekre

Amióta inkább írott formában történik az ismerkedés első szakasza, azóta sokkal több idő van túlelemezni a folyamat minden egyes pontját. Ha Te is online keresel párt, akkor valószínűleg órákat töltesz el a tökéletes levél, vagy üzenet megírásával, átfogalmazásával, a kiküldés megfelelő időzítésének kitalálásával. Ha pedig végre elküldted a levelet, azon kezdesz el gondolkodni, hogy vajon miért válaszolt rá a másik olyan sokára, vagy épp ellenkezőleg, túl gyorsan. A leírt szavakat, és persze a kapott válaszokat százszor újra elolvasod, hátha találsz egy másfajta jelentést is ugyanazon szavak mögött. Majd válaszolsz, és újra kezdődik az egész elölről.

3. Túlértékeljük a közösségi médián kapott reakciókat

Ha like-olunk egy képet, vagy kikövetünk valakit a Facebookon, és más social media oldalakon, annak üzenete van. A tetteid többet árulnak el Rólad, mint a szavaid. Ha valaki két héttel korábban még nem foglalkozott Veled, aztán hirtelen elkezdi like-olni a fotóidat, ne hidd, hogy van remény. Ez a tett nem több mint egy egyszerű interakció a közösségi médián, és még véletlenül sem jelent romantikus közeledést. Felépíteni egy működő párkapcsolatot energia befektetéssel jár, telefonálni kell, randit szervezni, és el is menni, hogy rájöjj, működhet-e a dolog, pár like nem egyenlő ezzel.

4. A szomszéd fűje mindig zöldebb

Előfordult már Veled, hogy megismerkedtél valakivel, randiztatok néhányszor, és úgy tűnt, hogy jól mennek a dolgok, amikor egy unalmas percedben, egy társkereső oldalon nézelődve, észrevetted, hogy a partnered is fenn van ugyanott. Egyből arra gondoltál, hogy mit keres ő ott, Te miért nem vagy elég neki? Dühös lettél, és vádló, pedig valójában Te is ugyanazt csináltad.

Az online társkeresők megjelenésével a szingli emberek hihetetlen tömege lett egy kattintással elérhető. Mindenki a legjobbat keresi, és talán nehezebben vállalunk kötöttséget, mert hiába egy jól sikerült randi, az interneten ott van még több száz potenciális jelölt, akivel esetleg még jobb lenne. Mikor lehet ennek vége? Ha megismerkedsz egy olyan emberrel, aki egyszerűen nem megy ki a fejedből, folyamatosan csak rá gondolsz, akkor az egy jó jel. Ha mindig csak félig teszed oda magad, és nem fektetsz bele elég energiát a másik megismerésébe, akkor senkivel sem számíthatsz szorosabb, hosszú távú kapcsolatra. Mindig lesznek vonzóbb, és érdekesebb emberek, akivel találkozol életed során, de egy ponton túl döntésre kell jutnod, és adni egy esélyt egy valódi kapcsolatnak.

5. Nem vagyunk őszinték a társkereső profilunkban

Az online világban könnyű másnak mutatkozni, mint akik valójában vagyunk. Eladhatod magad magasabbnak, gazdagabbnak, vagy sikeresebbnek, és ettől az interneten valószínűleg népszerűbb leszel. De csak addig, amíg sor nem kerül egy személyes találkozóra. A valóság ugyanis hamar kiderül, és az eredménye egy újabb kudarc lesz. Ezért nem érdemes túl hosszúra nyújtani a levelezést sem egy potenciális partnerrel a személyes randevút megelőzően, hiszen ha kiderül róla, hogy eddig csak álltatott, sokkal csalódottabb leszel. Egy több hétig tartó levelezés alatt ugyanis kialakulhat a kötődés egy bizony szintje, így pedig már az elengedés is jobban megvisel majd.

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.