Visszament régi szerelméhez Dér Heni
2017-01-06  /  Szerző:   /  Szerelem  /  Nincs hozzászólás

Szilveszterkor árulta el közösségi oldalán az énekesnő, hogy újból egymásra találtak Vincze Gáborral. Azzal a sármos futballedzővel, akivel egyszer már jegyben járt, de az esküvőjük előtt, 2015. augusztusában szakítottak.

– Nem akartam titkolni, hogy megint együtt vagyunk, de ez még túl friss, beszélni nem szeretnék róla – szögezte le az énekesnő. Márpedig ha Heni némaságot fogad, akkor ott nincs mese, az úgy is lesz. Ez már egészen kicsi korában kiderült, amikor édesapja úgy döntött, ne énekeljen.

– Már háromévesen nagyon muzikális voltam, de apu végig abban bízott, hogy kinövöm, és rendes polgári szakmám lesz – meséli Heni. – Ha már a húgommal nem születtünk fiúnak, akkor legalább legyen tisztes polgári foglalkozásunk. De minden hiába volt, nem tudott eltántorítani. Az álmaimnak szerettem volna élni, ezért tanultam, igyekeztem megfelelni neki. Négy-ötéves gyerek is el tudja dönteni, hogy mit akar. Apu szigorú volt, de szeret és büszke rám. Talán ma már ő a legbüszkébb. De a gyerekkoromat végigküzdöttem. Sokat veszekedtünk, de sosem hajbókoltam. Ötösöket kellett hoznom, a négyesért leszidott.

14 évesen édesapja nem támogatta, hogy zenetanárhoz járjon. Heni persze ezt sem hagyta annyiban.

– Nem adott rá pénzt, ezért beálltam egy vendéglátós zenekarba, és mentem velük születésnapra, lakodalomba, ahová kellett. Míg mások szombaton szórakoztak, én felléptem. Vasárnap pedig vittem a pénzt az énektanárhoz. Pedig az volt az egyetlen szabadnapom. Kitartóan küzdöttem az álmaimért, és közben szereztem két diplomát, egy közgázt és egy politológiát.

A Sztárban sztár +1 kicsiben Juhos Zsófi Heni duettpartnere, akivel már évek óta tanári-baráti viszonyt ápol.

– Zsófinak is ezt mondom, küzdjön meg az álmaiért. Sajnálom azokat a gyerekeket, akik tehetségesek, de a szüleik nem tudják finanszírozni a taníttatásukat vagy éppen azért, mert jómódúak, másra szánják őket. És azokat, akiknél van pénz, engedik is őket, de nincs tehetségük, a szülők a saját álmukat akarják velük megvalósítani. Az én Zsófim isten áldotta tehetség. Rég­óta ismerjük egymást, olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja.

Forrás: Bors

Szólj hozzá