Újra szerelmes a Barátok közt sztárja
2017-04-22  /  Szerző:   /  Egyéb, Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Seprenyi László és egykori kedvese újra egy párt alkot. Bár azt mondják, egy egyszer már kihűlt kapcsolatot nem jó felmelegíteni, a fiatalok erről mégis másként vélekednek. Biztosak benne, hogy többé már nem követik el azokat a hibákat, melyek korábban a szakításhoz vezettek.

“Nem figyeltünk oda egymásra eléggé. Ugyan imádtunk együtt lakni, de mindketten minden apróságon megsértődtünk. Türelmetlenek is voltunk a másikkal” – mesélte Laci kedvese, Alexa a Hot! magazinnak. A Barátok közt színésze elárulta, hogy nagy részben ő volt a hibás, hiszen a rengeteg munka miatt stresszes volt, zavarták a lány egyes szokásai, olyan dolgok, melyekkel normál körülmények között nem foglalkozna. Például azon is képes volt kiakadni, hogy miért biotejet vettek a boltban a sima helyett.

A szakítás után legalább egy évig nem is beszéltek, de sokszor gondoltak egymásra. Volt, hogy Laci éjszakákon át sírt kedvese után, de Alexa kemény maradt. Végül nem bírták tovább és találkoztak, azóta újra egy párt alkotnak. Bár a lánykérés még nem történt meg, már többször is beszélgettek az esküvőről és a családalapításról.

Forrás: Blikk

Szólj hozzá