Tippek adventi koszú készítéshez
2018-12-01  /  Szerző:   /  Rúzs  /  Nincs hozzászólás

Holnap lesz advent első vasárnapja. Ekkor kezdődik meg az adventi időszak, amikor az Úr eljövetelére várakozunk. Régi szokás ilyenkor koszorú kihelyezése az asztalokra a négy adventi gyertyával, melyek közül minden vasárnap meggyújtunk egyet karácsonyig. Szép hagyomány, és remek családi programot jelent, ha ezt a koszorút nem a boltban vásároljuk meg, hanem magunk készítjük el – gyermekeink bevonásával. Ebben nyújtunk most segítséget.

Az adventi koszorú alapja

Többféle koszorú-alap közül válogathatunk attól függően, hogy milyen stílusban szeretnénk alkotni. A legelterjedtebb a szalma alapú, amelyet bátran szurkálhatunk, tűzködhetünk, és a ragasztópisztoly is közeli barátja. Előnye, hogy több éven át fel tudjuk használni (nem úgy, mint a fenyőágasat, melynek tűlevelei lehullanak), maximum a díszítését cserélgethetjük.

A szalma koszorút ajánlatos betekerni piros, zöld, vagy arany színű szalaggal, vagy ha van otthon karácsonyi mintás – csillagos, angyalkás, rénszarvasos – anyagmaradéka valakinek, az is jöhet! Ragasztó pisztollyal, vagy tűzőgéppel (esetleg tűvel) illeszthetünk rá fenyő-, tuja-, magyalágakat is.

A vesszőnek elég sokrétű felhasználási módja ismert Magyarországon. És koszorúnak is kiváló. Van natúr színű, vagy festett. Szabályosan megtekert, vagy szabálytalan. Erre kevés díszt szoktunk tenni, gondolkozzunk minimál stílusban! A díszeket tűződróttal is oda tudjuk rögzíteni, vagy akár meg is kötözhetjük valamivel. Az alapot megvásárolhatjuk a hobbiüzletekben vagy a kertünkben is válogathatunk hozzávalót.

A fenyőt sokan nem szeretik, mert egy idő után hullatja a tüskéit, viszont egyszerűen és gyorsan körbetekerhető, s akármekkora „karikát” összedrótozhatunk az ágakkal. Díszíteni is alig kell, hiszen önmagában is mutatós: mint egy kis fenyő!

A hungarocell az egyik legközkedveltebb a kreatív boltokat sűrűn látogatók körében. Erre aztán bátran tűzködhetünk szinte bármit, nem kell aggódni azon, hogy leesik. A hungarocell alap festhető, anyaggal bevonható, amit csak szeretnénk! Ezt inkább azok válasszák, akik nem a hagyományos stílusban szeretnének alkotni.

Az oázis – másnéven „tűzőhab” arra jó, hogy élő dekorációt varázsoljuk segítségével. A habot időközönként meg kell öntözni ahhoz, hogy nedvesen tartsa a belé tűzött növényeket, s megnövelje azok élettartalmát.

Az adventi koszorú díszei

Az egyetlen dolog, ami semmiről se hiányozhat, az a gyertya! Hagyományosan három lila és egy rózsaszín gyertyát gyújtunk meg az adventi várakozás során. Az első lesz a lila: a templomban a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, ez a templomi „térítő” lila. Másodszorra szintén egy lila lobban majd lángra, mivel a nagyböjti időszaknak is a lila az ünnepi színe. Sok helyen kékkel helyettesítik a lilát, hogy megkülönböztessék a két „hetet” egymástól. Harmadszorra, a „Gaudete” (Örvendjetek!) vasárnapján a rózsaszínt gyújtjuk meg, mely az öröm szimbóluma, és az adventi időszak második felét nyitja meg. Negyedszerre jön a bűnbánatot kifejező lila, s ekkor, a negyedik hétvégén már az összes gyertya ég a koszorún.

Aki nem szeretné az egyházi színeket használni, és inkább csak dekorációs céllal készíti a koszorút, az nyugodtan vegyen hófehér, arany vagy ezüst színűt, de lehet pirosat, kéket is használni, ha színharmóniában gondolkozunk és a kompozícióhoz az illik. A gyertyákat rögzíthetjük gyertyatüskékkel – ez a legpraktikusabb megoldás -, vagy akár dróttal, ragasztóval is.

Használjunk bátran színes szalagokat a koszorú-alap bevonásához, vagy akár masnik kötéséhez, rögzítéshez is!

Jól mutatnak még a természetes díszítőelemek is: a fahéjrúd, szárított narancs- és citromkarika (ezeket egyszerűen elkészíthetjük úgy, hogy egy narancsot/citromot/grapefruitot vékony szeletekre vágunk, egyesével a fűtőtestre helyezzük, néha megforgatjuk, és a száradási időszakban élvezzük a belőlük kiáramló aromát is), tobozok, csipkebogyó, dió (ezt lefújhatjuk arany vagy ezüst spary-vel is), mogyoró…. Szinte bármit felhasználhatunk, ami a környezetünkben megtalálható, csak egy kis fantázia szükséges hozzá!

Élménydús, vidám koszorú-készítést és szép adventet kívánunk mindenkinek!

Forrás: FMC

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.