Szerelem első látásra
2016-08-11  /  Szerző:   /  Szerelem  /  Nincs hozzászólás

A következő történetet Melánia küldte, hogy elmesélje, hogy találta meg a szerelmét a Randivonalon.

sikertörténet

A mi történetünk csak nemrég kezdődött, de biztos vagyok benne, hogy nagyon sokáig fog tartani.

Amikor beregisztráltam az oldalra, belevetettem magam az adatlapom kitöltésébe, majd hamarosan érkeztek is az első levelek. Legnagyobb elkeseredésemre belefutottam néhány igazi kiábrándító alakba, és első döbbenetemben két nap után törölni akartam magam az oldalról, ám még mielőtt ezt megtehettem volna, írt Ákos… A nagy Ő!

Az első levéltől számított harmadik napra máris megbeszéltünk egy randit. A negyedik randevún az első csók is elcsattant. Mára mindketten egymás rabjaivá váltunk, és remélem, hogy ez folytatódik is egészen életünk végéig. Még soha, senkivel nem voltam ennyire egy hullámhosszon, szavak nélkül is megértjük egymást ilyen rövid ismeretség után is.

Minden társkeresőnek azt tanácsolom, hogy írjon magáról bemutatkozó szöveget, de ne a tényeket írja le, hanem a legbelsőbb gondolatait! Én nagyon hosszú bemutatkozót írtam, aminek meg is lett az eredménye, hisz gyakorlatilag egy hét alatt megtaláltam a páromat a Randivonalon. Ákos azt mondta, engem keresett egész életében!

sikertörténet

El sem tudtam képzelni, hogy ilyen gyorsan megtalálom azt az embert, akivel le szeretném élni az életemet, de mégis így történt.

Mindenkinek üzenem, hogy ne adja fel a keresgélést!

Melánia & Ákos

Szólj hozzá