Sokat veszekszik a párjával Tóth Andi
2018-11-08  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Tóth Andi és párja, Ádám ugyanolyan lobbanékony természetűek, így gyakran összekapnak, de aztán gyorsan túllépnek problémáikon.

Az énekesnő és párja között hét év korkülönbség van, ettől függetlenül remekül működik a kapcsolatuk. Andi 19 éves, de már a családalapítás is szóba került köztük. Míg az énekes megelégedne egy gyermekkel is, Ádám szerint az igazi család három gyereknél kezdődik.

A pár néha kifejezetten élvezi a hevesebb szócsatákat: „Mindenki azt gondolja, hogy én vagyok a tüzesebb, akaratosabb fél, Ádám pedig csendesebb típus, ám ez otthon, a négy fal között egyáltalán nem igaz. Bizony ő is gyakran felemeli hangját, és képesek vagyunk apró dolgokon is összeveszni” –vallotta be az énekes a Hot! magazinnak. Ugyanakkor azt is hozzátette, néha már perceken belül nevetnek azon, milyen butaságokon vesztek össze. Szerinte az a legfontosabb, hogy egy-egy ilyen szituáció után mindketten belássák a hibáikat.

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.