Pintér Tibor őszintén beszélt szakításáról
2018-11-15  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Őszintén beszélt szakításáról a Nemzeti Lovas Színház igazgatója: Pintér Tibor elárulta, hogy bár Fridi még ragaszkodna hozzá, ő mégis elengedi a kezét, a fiatal lány pedig kiakadt azon, hogy volt párja gyereknek tartja őt.

A Nemzeti Lovas Színház igazgatója nemrég szakított fiatal barátnőjével. Pintér Tibor ennek apropóján vendégeskedett a FEM3 Café című műsorban, ahol elárulta: nem egy klasszikus szakítás az övék. Elmondása szerint úgy érezte, neki kell békén hagynia Fridát, a lány pedig egyelőre nem érti, miért óvja őt magától Tenya.

“Túlzás, hogy jól fogadja, és hogy egyetért, de megpróbálom mindig elmondani neki azt, hogy mitől lesz ez jó. Marha nehéz. Nem tudjuk elmondani egy gyereknek, hogy figyelj, jó, ha most elveszem a legszeretettebb játékodat, mert én azt gondolom, hogy lelkileg még biztos ragaszkodna hozzám, és szeret” – mondta Pintér Tibor, aki úgy érzi: a szakításban sajnos jellemtelen, de így most mindkettejüknek könnyebb.

A műsorban elhangzottakhoz röviden Frida is hozzászólt.

“Újra szingli, szóval szerintem direkt hangsúlyozta is, úgyhogy lányok, nektek ez csak imponálhat. Azt mondta: a gyereknek ezt hogy magyarázza el? Az, hogy kimondta, hogy én gyerek vagyok, elég fura és gáz szerintem. Én nem tartom magam gyereknek. Szerintem egy fiatal felnőtt nő vagyok, akinek még rengeteg mindent kell tanulnia” – mondta Frida, aki állítja: nem a pénz miatt volt együtt Tenyával.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rubos Friderika Dalma🦄 (@fridirubos) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.