Minden percét lányával tölti Völgyi Zsuzsi
2017-04-17  /  Szerző:   /  Egyéb, Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Március 12-én született meg kislánya, Glória Zsuzsanna és az énekesnő állítja, a szülés utáni első két hét nehéz volt. A pici ugyanis hasfájós kisbaba volt, ami igen gyakori az újszülötteknél, csak erre őt senki nem készítette fel.

– Eleinte sokat sírt, keservesen, éjszakába nyúlóan, és nem is az volt a nehéz, hogy nem pihentem, hanem a tehetetlenség, hogy nem tudtam segíteni. Aztán az orvos adott homeopátiás cseppeket, amik segítettek az emésztésé­ben, és most, a negyedik héten már múlnak a problémák – kezdte Völgyi.

Az énekesnő állítja, a nehéz idők múltával egyre jobban összecsiszolódik gyermekével.

– Most szinkronizálódunk – nevetett. – Furcsa érzés, hogy én megszűntem létezni, elvesztem, és a kislányom van a középpontban, minden tőle függ. Nehéz elindulni itthonról a készülődés ­miatt, ezért ha konkrét időpontra kell mennünk valahova, az mindig nehézkes.

Zsuzsi szerencsés, mivel az édesanyjára bármikor számíthat, ráadásul a férje, Gábor is próbál segíteni.

– Eddig egyszer voltam fodrásznál, ez a pár órás kimenőm volt, de ezt részben magamnak köszönhetem. Nem szívesen adom ki a kezem közül Glóriát, mert szeretem, ha én oldom meg a körülötte lévő teendőket. Gábor mindenben mellettem van, amiért hálás vagyok neki. Többek között ezért is szeretném meglepni egy főzőtanfolyammal. Ráadásul akkor utána itthon is tudna sütni-főzni – magyarázta az énekesnő, akit egyelőre a munka sem érdekel. – Azt hittem, két hét után már mehetnékem lesz, de nem így lett. Úgy érzem, hogy én jelentem a lányom számára a biztonságot, vele kell lennem.

Nem ritka, hogy két keresztnevet adnak az újszülöttnek. Bár Völgyi először csak egyet szeretett volna, beadta a derekát, s követte a családi hagyományokat. – Nagyon vallásos vagyok, és a Glória névvel Istennek szerettem volna megköszönni ezt a csodás ajándékot, amelyet a lányom személyében kaptam. A Zsuzsanna név pedig több generáció óta hagyomány nálunk – mesélte az énekesnő.

Forrás: Blikk

Szólj hozzá