Maksa Zoltán újra szerelmes
2018-08-06  /  Szerző:   /  Szerelem  /  Nincs hozzászólás

Összeköltözött kedvesével Maksa Zoltán: teljesen új életet kezdhetett festőművész szerelmével a humorista, aki a jelek szerint boldogabb, mint valaha.

Maksa Zoltán a Best magazinnak mesélt arról, hogy szerelme beteljesedésére türelmesen kellett várnia, festőművész kedvesének, Marikának ugyanis először el kellett válnia a férjétől.

– Mintha a sors is esélyt adott volna a boldogságra Marika érkezésével, mindent újra kezdhettem 57 évesen, tiszta lappal – mondta a humorista a magazinnak, aki párjával egy igazi álomotthonba költözhetett Gombán.

Maksa Zoltán először négy évvel ezelőtt találkozott kedvesével, amikor egy születésnapra hívták meg fellépni őt, ahol Marika és akkori férje mellé ültették.

– Beszéltünk néhány szót udvariasságból, lement a műsor, és magamban azt gondoltam, hogy na, persze, az ilyen csinos, mosolygós, kis bögyös egyedek már mind foglaltak, sajnos.

Szerelmük csak lassan érett be: a festőnőnek már folyamatban volt a válása, a humorista azonban nem mert lépni. Marika számára ez szerelem volt első látásra, házassága pedig már nem működött. Először a közösségi oldalán kereste meg Zolit, s ott beszélgettek egymással másfél évig. S ahogy telt az idő, egyre több hasonlóságot fedeztek fel egymásban.

– Rájöttem, hogy ő is boldogtalan, ahogy én is – mesélte Marika a magazinnak, aki hozzátette: szerencsére a gyerekei is elfogadták Zolit, örülnek, hogy újra boldog.

Amikor pedig az esküvőről kérdezték a humoristát, ezt felelte:

– Hogy lesz-e esküvő? Ilyenkor már eltartási szerződést szoktak kötni – viccelődött Maksa Zoltán. – Ugyanis nem a felhajtás és a papír a fontos, hanem az, hogy egymásra találtunk, boldogok vagyunk.

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.