Lilu és férje túl vannak a válságon
2018-10-11  /  Szerző:   /  Szerelem  /  Nincs hozzászólás

Pár éve felröppent a hír, miszerint Lilu és férje között megromlott a kapcsolat, közel a vég, nemsokára elválnak. Most viszont sok bizonyíték cáfolja, hogy a válság még tartana.

2015-ben felröppent a pletyka, hogy a csinos műsorvezető és férje, László különválnak. Akkoriban az a hír járta, hogy egy harmadik fél miatt romlott meg a viszonyuk. Ám ők a bonyodalmak ellenére is megpróbálták helyrehozni kapcsolatukat, s nem csak maguk miatt, de közös gyermekük, Dávid érdekeit is szem előtt tartva.

Úgy tűnik, az utóbbi időben jobb a viszonyuk, többen is látták őket a városban turbékolni. Cukrászdába és különböző rendezvényekre járnak együtt, és szerelmesebbnek tűnnek, mint valaha.

Lilu egyébként nem szereti közszemlére tenni a magánéletét, amiről úgy nyilatkozott: „Nem mutatom a családom. Az a véleményem, hogy amíg a fiam tizennyolc nem lesz, addig nem hozhatok olyan döntést, amellyel talán nem értene egyet. Az internet nem felejt, szóval, soha nem tűnik majd el onnan, amit kitesz az ember” – mondta a Hot! magazinnak.

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.