Kiderült, min veszekszik Majka és felesége
2018-09-09  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Nem minden gyereknevelési kérdésben ért egyet Majkával a felesége. Hajnalka elárulta, hogy emiatt bizony olykor sikerül összekapniuk.

Majoros Hajnalka vallja, hogy az anyaság nem mindig egyszerű. Majka felesége a nap végére gyakran kimerül, de mégsem cserélne senkivel, hiszen ahogy nőnek a gyermekei, úgy érzi, egyre könnyebb velük. Az anyuka igyekszik következetesen nevelni őket, kétszer is meggondolja, mit enged meg nekik. Vele szemben Majka sokkal lazább és a nevelés tekintetében olykor keresztülhúzza a számításait, ami miatt időnként sikerül összekapniuk.

– Otthon én vagyok a „rossz zsaru”. De úgy is fogalmazhatnék, hogy a fiúk szemében én vagyok a kaja, Peti meg a játék. Nehéz betartani a szabályokat, ha az apjuk az első, aki megszegi azokat, a gyerekek meg persze, vakon követik. Ilyenkor azért csúnyán nézek Petire, majd szépen megkérem, hogy ne ássa alá a munkámat – árulta el Hajni a Hot! magazinnak.

A legtöbb konfliktust a kütyük használata okozza – míg édesanyjuk telefonja a fiúk számára tabu, és a tabletet is csak pár órát használhatják, Majka sokkal engedékenyebb.

„Amikor Olivér még kisebb volt, könnyebbség volt Marián kezébe nyomni a tabletet, amivel csöndben eljátszott, amíg én ettem, pelenkáztam” – magyarázta a lapnak Hajni, hozzátéve: hamar rájött, hogy ezzel hosszú távon sokat árt, és mivel nem akarja, hogy a gyereke telefonfüggő legyen, csírájában elfojtotta a dolgokat, megszabva, hogy mennyit nyomkodhatják a kütyüket.

A család egyébként nemrégiben költözött új otthonba, ahol kényelmesen elférne egy harmadik gyermek is, Hajni azonban nem vágyik nagyobb családra.

„Örülök, hogy négyen vagyunk, ezen nem szeretnék változtatni” – jelentette ki az anyuka.

Forrás: Blikk

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.