Kiderült George és Amal megismerkedésének története
2018-02-04  /  Szerző:   /  Szerelem  /  Nincs hozzászólás

George Clooney és Amal megismerkedésének történetét egészen eddig homály fedte, azonban egy nemrégiben adott interjújában végre elárulta a színész, hogyan gabalyodtak egymásba feleségével. Nos, a történet cseppet sem hétköznapi…

George-ot és Amált valójában egy közös barátjuk hozta össze, aki egy látogatása során vitte magával a hölgyet a színész házába. Egy másik közös ismerős már az érkezésük előtt felhívta a hírességet, és előre leszögezte, hogy véleménye szerint George jövőbeni feleségével ismerkedik meg hamarosan.

A rögtönzött találkozókor éppen Clooney szülei is a férfinál tartózkodtak, és végül egész éjszaka négyesben beszélgettek Amallal. Tagadhatatlan volt, hogy szikrázik körülöttük a levegő, azonban sokáig csak e-mailen beszélgetett az este után. Végül 2013 júliusában túlestek az első valódi randin, és mindkettőjük számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem csak barátot látnak a másikban. 2014 februárjára már kérdés sem fért hozzá, hogy megtalálták egymásban a nagy őt, és még ebben az évben kimondták a boldogító igent Velencében.

Forrás: Glamouronline

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.