A Simply Red lázba hozta Budapestet
Magyar gyökereiről, eddigi pályafutásáról, a népszerűségről, jövőbeni terveiről és Michael Jackson haláláról is beszélt Mick Hucknall, a Simply Red énekese szombat délutáni, a Kapcsolat koncertet megelőző budapesti sajtótájékoztatóján.
A sztárcsapat szombat este százezrek előtt lépett fel az 56-osok terén - a budapesti koncert utolsó nagy turnésorozatuk egyik állomása volt.
"Különös érzés itt fellépnem, hiszen a nagymamám magyar volt, a lányom pedig Budapesten fogant, így Magyarország egy különös helyet foglal el a szívemben. Örülök, hogy barátok között lehetek" - mondta sajtótájékoztatója elején a vörös hajáról ismert brit énekes, aki láthatóan nagyon jó hangulatban válaszolt az újságírók kérdéseire.
A negyedszázada alakult brit soul-pop csapat, a Simply Red frontembere megerősítette, hogy az együttes 2010 végén valóban befejezi működését. A mostani turné - így a budapesti koncert is - a legnagyobb slágerek (úgymint: Something Got Me Started, Stars, Thrill Me, Say You Love Me, Sunrise) jegyében zajlik; az utolsó, jövő évi fellépéssorozat pedig inkább az együttes kedvenceire koncentrál majd.
"A Simply Red egy különleges projekt, mert mindig is én írtam a dalokat, énekesként én álltam a középpontban, mindent velem azonosítottak. Miközben én gyerekként arról álmodoztam, hogy egy olyan csapatban játszom majd, amelyben olyan szerzőpáros lesz, mint amilyen a Lennon-McCartney volt. Ez az álmom nem valósult meg" - jelentette ki Hucknall.

Mint kifejtette, a Simply Red stílusát a késői 70-es évek, Marvin Gaye, Barry White, a jamaikai reggae és a philadelphiai hangzás befolyásolta leginkább.
A csapat 25 év alatt 11 soralbumot adott ki, és majdnem ugyanennyi válogatás is megjelent - legutóbb tavaly a 25: The Greatest Hits című.
"Hihetetlen utazás volt ez a 25 év, csodálatos emberekkel találkozhattam, nagy sikerekben volt részünk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ezt megélhettem. Ugyanakkor a magánéletbeli boldogság mindig is az első helyen állt, a karrier csak utána következett, talán ezért élhetek normális életet, nem tartom magam szupersztárnak" - hangsúlyozta egy kérdésre válaszolva.
Az MTI kérdésére megjegyezte: csodálatos emlékek fűzik a Frantic Elevators nevű manchesteri punkcsapathoz, amelyben pályafutása legelején, még tizenévesen énekelt. Mint mondta, nem volt pénzük, teherautóban aludtak, igazi rock&roll zenekar voltak, ráadásul a ma már legendás The Fall előtt léphettek fel.

A Michael Jackson halála kapcsán kapott kérdésre az énekes azt mondta: Jacko fantasztikus művész, fenomenális táncos és kiváló énekes, igazi előadóművész volt.
Mick Hucknallt a szenvedélyeiről is kérdezték az újságírók. Kitért arra, hogy sokáig focizott (egy sérülés óta ma már ezt nemigen teszi), imád pecázni (fogott tízkilós halat is), és több mint 10 éve golfozni is megszeretett, miután új háza egy golfpálya területén belül van.
"Jó formában vagyok, akárcsak a többiek. Január óta megjártuk Ausztráliát, Új-Zélandot, játszottunk Dél-Amerikában, Európában rengeteg helyen. Furcsa érzés lesz Budapesten ennyi ember előtt játszani, de 1989-1990 táján Brazíliában, Sao Paulóban koncerteztünk már 250 ezer ember előtt is. Nincs lámpalázam, a fellépés előtt még iszom egy csésze teát, aztán megyek az irodába - tudják, nekem a színpad az irodám" - mondta az énekes.

A frontember már tervezi Simply Red utáni életét, ami stílusában teljesen eltérő lesz. Kitért arra, hogy sok klasszikus zenét hallgat.
"Köszönöm" - mondta magyarul a sajtótájékoztatója végén Mick Hucknall, aki a Kapcsolat koncertet szervező T-Mobile vezetőjétől az Aranycsapat tagjai, így Puskás által is anno aláírt futball-labdák egyikét és DVD-n az Évszázad mérkőzését, a 6:3-at kapta ajándékba.
Az ingyenes Kapcsolat koncertre 13. alkalommal került sor szombaton, a korábbi fellépők között volt többek között Bryan Adams, Elton John, a Pet Shop Boys, Pink, Santana és Sting is.

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!
Habostorta.hu on Facebook

KOMMENTEK:
Teljesen más hangulata van.
De így is jó volt ,hogy újra láthattuk Őket.
SZÓLJ HOZZÁ!