Mrs. Cruise nem függő! De mitől nem?
Katie Holmes ötvenmilliós pert akasztott egy celebmagazin nyakába
Katie Holmes 50 millió dolláros (10 milliárd forintos) kártérítési pert indított a Star magazin ellen, amely egy januári kiadványának címlapján azt sugallta, hogy a színésznő drogfüggő.
Tom Cruise hitvese egy Los Angeles-i bíróságra benyújtott keresetében kijelentette, hogy a lap valótlanságot állított, ráadásul a címlapon világgá kürtölt gyanút nem támasztja alá a magazinban megjelent cikk.

A Star írása a szcientológiai egyház korábbi tagjait szólaltatta meg, akik elmondták: a sztárnak megannyi kezelésen kellett átesnie függősége miatt. Az azonban nem derült ki, pontosan milyen függőségre gondolnak.
A 32 éves színésznő öt esztendeje Tom Cruise felesége, és mindketten a szcientológiai egyház tagjai.
Eddig egy közös gyermekük született. Holmes keresetében határozottan cáfolta azt a magazinban megszellőztetett pletykát is, hogy válni készül férjétől annak hite miatt. Mint kijelentette, a lap gátlástalanul írt róla minden alapot nélkülöző hazugságokat, hogy növelje eladott példányainak számát.
A Star ugyanakkor közleményben állt ki sztorija mellett, és ismételten hangot adott aggodalmának a szcientológiai egyház "praktikáival" kapcsolatban.
(Forrás: MTI)





