Mégtöbb baba-boom
Ez a hét hazai sztárfronton mindenképpen a babákról szólt - a leendő és a megszületett sztárcsemetékről.
Először a TV2 műsorvezetőjéről, Czippán Anettről jelentek meg babavárós hírek, bár ezek egyelőre még pletykaszinten keringenek. Majd az RTL Klub csapatát erősítő Erős Antónia jelentette be hivatalosan örömhírét, miszerint már az ötödik hónapban van. Mindeközben az Epres Panni-Benedek Tibor alkotta páros nyárra várja második közös gyermekük megérkezését. (Lásd: kapcsolódó cikkeknél!)
Akik pedig megérkeztek: két nap alatt három sztárbabát is hozott a gólya. Héder Barnának és Kasuba L. Szilárdnak kislánya született, Havas Henriknek pedig végre fiúunokája van!

Hétfőn reggel császármetszéssel jött a világra Héder Barna kislánya, aki szüleitől a Lujza nevet kapta. A televíziós apuka végig benn volt, míg az orvosok világra segítették kislányát. "Amikor kezébe adták az alig egyperces babát, tíz percig a kezében fogta, ami elég volt ahhoz, hogy egy életre kialakuljon köztük a szerelem" - mesélt az örömteli pillanatokról az apa.
Lujza 3130 grammal, 49 centiméterrel született. Héder szerint gyermeke leginkább bátyjára hasonlít, aki most 15 hónapos.

Szerdán a délelőtti órákban született Kasuba L. Szilárd kislánya, aki a Kasuba Virág Napsugár nevet kapta. Virág 2850 grammal és 51 centiméterrel bújt ki édesanyja, Enikő hasából. A kislány császármetszéssel jött a világra.
Kasuba az apás szülés mellet tette le a voksát, és mint elárulta: végigsírta a procedúrát.

Havas Henriknek három lányunoka után végre megszületett a negyedik unokája is, aki fiú, ráadásul továbbviszi a Havas nevet is: Major Havas Péter 3,2 kilogrammal, 55 centivel látta meg a napvilágot.
"Mondanom sem kell, hogy ez mekkora öröm, nem mintha a lányokkal valami bajom lenne, de azért már ideje volt egy fiúnak is" - mondta Havas, aki egyedül azt sajnálja, hogy a Henrik név nem megy tovább, pedig már a nagyapját is így hívták, és fiának is ezt a nevet adta. Mint fogalmazott: "A fiam tehet róla, két lányt tudott összehozni."

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!
Habostorta.hu on Facebook

KOMMENTEK:
Gratulalok az ujszulotthoz a szuloknek.
SZÓLJ HOZZÁ!