Megrázó titokról beszélt az RTL sztárja
Mészáros János Elek dédszülei, nagyszülei szorgalmasan dolgoztak, a pénzen, amit megtakarítottak, földet vettek. Ám egy idő után ez bűn volt, és kuláknak nyilvánították őket. Nagyapja többször volt börtönben.
"A háború után tele volt az ország fegyverekkel. A nagyapám is talált valami levente-puskát, eldugta kint a szőlőben, és néha fácánra lőtt vele. Persze valaki részegen elmesélte a kocsmában, és ez elég volt ahhoz, hogy letartóztassák. Később pedig nem követte a régi, úgynevezett háromszántásos módszert"

"Tarlóhántás, keverőszántás, vetőszántás. A nagyapám úgy ítélte meg, hogy nincs szükség mindegyikre, ezért kihagyott egyet. Gondolta, a rozs így is megterem.
Mire hazaért a szántásból, már vártak rá, és elvitték"
"Az útról látta valaki, hogy mit csinál, és feljelentette. Az volt a pontos vád ellene, hogy veszélyeztette a beszolgáltatást - mesélte Mészáros Elek János, akinek a családja teljesen elszegényedett, amikor 1952-ben mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül lemondatták őket az összes földjükről. De legalább a portájukat, a házukat megtarthatták, nem lettek földönfutók.
(Forrás: Kiskegyed)





