Hab ID Regisztráció OpenID

Mary Zsuzsi először beszélt új pasijáról!

2010. 01. 25. 14:41
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Az énekesnő szerelmi élete már megint átalakult
Mary Zsuzsi szerelmi élete most úgy tűnik, helyrebillent, hiszen új kapcsolat van alakulóban.

Az egykori táncdalénekesnő az elmúlt években masszívan csak magánéleti botrányai kapcsán került az újságok címlapjaira. Most sincs ez másként, annyi különbséggel, hogy éppen boldog korszakot élünk.

Bár Tamással való előző kapcsolatában mindketten úgy érezték, hogy életük más utakon halad tovább, most is fiatalabb partnert választott magának Mary Zsuzsi, aki új szerelméről az RTL Klub Reggeli című műsorában saját maga számolt be.



Elmondása szerint nem tud haragudni korábbi szerelmeire, így mindenkivel jó viszonyt ápol. Úgy érzi, hogy eddig soha nem választott rosszul, és soha nem tudott úgy elválni senkitől, hogy az illető által ne gazdagodott volna lelkileg.

Bár Klapka Györggyel való kapcsolatáról sokszor nem éppen pozitívan írt a sajtó, ő mégis igyekszik minden problémát megbeszélni volt férjével, már csak 4 gyermekük miatt is. Az elmúlt év Zsuzsi számára komoly lecke volt, de azt tanácsolja saját korosztályának, hogy csak azért mert idősebbek, nem szabad magukat elfelejteni, hiszen ők is szeretetre méltó nők, éppen ezért merjenek férfiakkal találkozni!

Az énekesnő most sem saját korosztálybeli partnert választ: a férfi fiatalabb, mint ő, harmincas éveiben jár, de állítólag érett gondolkodású és saját egzisztenciával rendelkezik.

(Forrás: RTL Klub)

KOMMENTEK:

vica 2010-02-09 14:19:55
Te már bizonyitottál a hangoddal most már
légy nagymama!!!!!!!!!
Bella 2010-02-03 13:54:27
De hülye!!! Még ilyenkor pasizik bakker!! :O
mária60 2010-01-31 20:43:15
soha nem írtam senkinek még csak most látom milyen sok rossz indulatú ember van mennyetek templomba szálljatok magatokba és törődjetek magatokkal ne hergeljétek magatokat fel éjszakára..és aludjatok jól szép álmokat
Ceat 2010-01-31 01:21:04
A tudas es az intelligencia nem feltetlenul jar egyutt.....
NN minden szavaddal egyetertek:)
NN 2010-01-30 21:12:49
Hogyan lehet ilyen trágárul beszélni egy nőről, szégyen, gyalázat. Pár év és benneteket is utolér ám az a kor, ha megéritek. Egyébként meg a szerelem nem korfüggő, egy nő 90 évesen is nő, de egy ffi mit kezd magával abban a korban? Senkinek sincs joga másokat mocskolni.
marcsi62 2010-01-30 19:05:47
Miért Nem a Széphangoddal Reklámozod Magad,Mért a Szerelmi ügyeiddel, adig halgatalak mig énekeltél ma már ezekér nemszeretlek ,joblene ha énekelnél vagy már nem irnak neked dalokat;;;
ticiano 2010-01-30 13:18:42
Az Énnevem, HAVAS 2 HENRIK. Passzol ugye? Nálad biztos, hogy tanúltabb, és okosabb vagyok, úgyhogy Te ne foglalkozz velem, mert úgyis alul maradsz!!!!!!!!!!!!!!
Ceat 2010-01-30 05:13:44
Nem tagadod meg onmagad.
Te mindenkit lehulyezel, elkuldesz melegebb ejhajlatra, aki nincs veled egy velemenyen.
Ki vagy Te?
ticiano 2010-01-29 16:03:27
Ceat!Te új vagy itt, és egyben a leghülyébb!!!! jobb, ha elhúzol a habostortáról, ahogy azt tették mások is. illemtanra meg nyugodtan beiratkozhatsz hozzám!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ceat 2010-01-29 00:26:55
Bar mit is mondott az a ven f..z, gyerekeket szult neki!
Ha masert, nem ezert foghatna a szajan o is.
Ceat 2010-01-29 00:23:41
Te meg tanulj meg disztingvalni!
Ki vagy te, hogy es mi kozod ehhez a noszemelyhez, hogy ilyen velemenyt alkoss rola???
Meg hogy alkotsz, egy dolog, de hangot is adsz neki!!
A legnagyobb joindulattal sem lehet uriembernek nevezni teged.
ticiano 2010-01-28 23:28:19
Ceat! Te láttad a férjével készült interjut? Mert ha nem, huzz el te is egy elvonókúrára, ha így beszélsz. Én régóta ismerem ennek ak-nak a magánéletét, teviszont nem. A legnagyobbfia leis tagadja. Úgyhogy mielőtt véleményt mondasz, tájékozódj.
BB.......... 2010-01-28 11:57:53
Mary zsuzsi! nem tanultam meg helyesen irni , de ha nem vetted volna eszre te szanalom teged sajnaltalak , hogy menyi bunko ember szanalmas a szajara vesz!Meg te kritizalsz engem . klapka faszat kabbe . a lanyom meg neked csinalja a frizurat . na most ehez mitszolsz . a FIACSKAD is törödjön mar magaval . hülye arscloch
Ceat 2010-01-27 16:32:40
ticiano!
Szerintem neked kellen szegyellni magadat, milyen jogon mersz leirni ilyen ocsmany szavakat valakirol?????
Soprogess a sajat hazad tajan!
Azt hiszem, hogy ennel alacsonyabbra mar nem is sullyedhetsz.
khaty21 2010-01-27 15:21:05
Az egész nem ér 1 sor megjegyzést sem!
Reklámfogás!!
ticiano 2010-01-27 14:49:08
Mary Zsuzsi fiacskája. Nem szégyenled apofád, hogy ilyen stílusban mersz írni egy részeges utcanőröl? Igaz, te sem vagy különb, ahogy apuka mesélte. Vagy az hazudik? Jobb lenne ezt egy tv műsorban, egymás szemébe mondani. Amit az interjuért kapnál, egyszer betudnátok rugni anyukával egy lebujban, mi meg legalább jót nevetnénk rajtatok.
Mary Zsuzsi fia 2010-01-27 01:09:10
Én kiírom a Nevemet és kikérem Anyukám nevében is hogy azért van egy határ amin egyesek is túlléptek. Tartsátok vissza magatokat mert Emberség is van a Világon és nem kell olyanokat alázzni akiket nem ismertek személyesen . Anyukám nem érdemli meg ezt és nem tuthadtjátok hogy milyen helyzetben vagyunk. Senkit nem bántottunk úgyhogy hagyátok békén
Mary Zsuzsi 2010-01-26 20:00:58
BB! 26 ÉVESEN NEM TANULTÁL MEG HELYESEN ÍRNI? NE MINDÍG A SZOPÁSSAL FOGLALKOZZ.
TANULJ, ÉS NEM KELL TOVÁBB SZOPNOD.
BB.............. 2010-01-26 15:37:59
XXX! En azt irtam? nem vok semminek az elrontoja XXX.. ü! Oh .. csumi! cim? irany? merre ? jösz hozzam? :D
XXX 2010-01-26 13:34:22
Kedves BB !
Én azt hittem, hogy bőven el vagy látva férfival. Most úgy tűnik, hogy nem annyira. Vagy csak mindenkit kirúgsz és senkit nem veszel komolyan?
Barna 2010-01-26 12:27:00
A néninek az agyát megkellene vizsgálni.Komoly gondok vannak nála!
Szegény családját sajnálom, mekkora szégyent hoz rájuk folyamatosan.
Art 2010-01-26 12:16:55
De miert kell hozza a protkodat kivenni Mary Zsuzsi?
BB........ 2010-01-26 10:23:33
Mary Zsuzsi alneven irt ! azt üzenem venpicsa ? anyaddal ne keverj 26 eves vagyok erzelmekkel dus keblü szexet imado ragazzy ! Blödi kuh!
BB........ 2010-01-26 10:19:40
Na ugye ...M BETTY ! az elhasznalt mezesmadzag kell a raknak!XXX nem meg azt irom . nyugika tökeltes NÖ vagyok azert irok ilyeneket bar csak kinyalnal csok özön ha megtenned.
M Betty 2010-01-26 01:23:45
Én is majdnem ilyen idős vagyok eszembe nem jutna egy fiatal emberke 2-3 honap ugyan már miért nem keres a saját korabeliekből igaz mind elhasznált öregember inkább ne.
XXX 2010-01-25 22:31:00
Anonymous! Szülj te is 4 gyereket Klapka Györgynek, akkor téged is pénzelni fog.
Anonymous 2010-01-25 21:39:33
úgy könnyű jól élni, hogy az exférj pénzeli.
Mary Zsuzsi 2010-01-25 21:18:28
kiveszem a protkóm, és még tíz év múlva is bekapom a faszt! a lényeg hogy beszéljetek rólam..he-he..
BB! te is egy vén picsa vagy?
XXX 2010-01-25 20:04:12
BB ! Milyen jó, hogy te itt vagy nekünk és felnyitod a szemünket.
Nélküled csak vakegerek lennénk.
Ha lány vagy, szívesen kinyalnálak ...
BB........ 2010-01-25 19:45:52
En a Mari Zsuzsinak igazat adok mind1 kivel el! az aki szereti azzal legyen , meg ha szazszor nem 100 nak mondjak ! en 1001 % tartom Öt mert mindenki azzal el akinek kell na ertitek bornyu elmaradottak!
BB........ 2010-01-25 19:41:12
Laja44 az eletben minden szamit!!!! te elnel hülye emberel? biztos nem..de aki egeszseges a vilagon annak minden szamit nem csak az egszisztencia ..jo nagy legyen neki aljon . mindenben helyt ! szeresen meg esze is legyen egy kicsit az is jo ha van! erted cicamica .. nem a kor szamit!!! hanem ki tud a palyan helytalni!!!!
Laja 44 2010-01-25 17:12:25
Milyen család az ahol egzisztenciának számít a f@sz????
Ceat 2010-01-25 16:58:31
Nos, korrigalok, egyetertek BB....vel.
Ceat 2010-01-25 16:56:56
Marcsi 34-nek!
Azt hiszed te "kis zsenge cicuska", hogy te mindig igy maradsz?
Kivancsi leszek ra, ha 30 ev mulva rad azt mondjak, hogy venasszony, ha egyaltalan megered, mit fogsz szolni??
Egyebkent egyetertek az elottem szoloval, hogy irigyek es foleg rosszindulatuak vagytok.
ticiano 2010-01-25 16:54:33
Aki nem ismeri zsuzsit, ezt a hírt még el is hiszi. Ezt biztos az elvonókurán álmodta a gyógyszer bevétele után. Azt is mondta, hogy többé nem húz minit. ha-ha-ha-ha................
BB........ 2010-01-25 16:35:01
Mocskosok ! jana , marcsi34, Gezu,XXX, irigy genyak!
XXX 2010-01-25 16:24:41
Ha egyszer elpatkol és eltemetik, akkor majd éjszaka kiássa magát, hogy a fiatal temetőőrrel szexeljen . : )
Gézu 2010-01-25 16:05:57
Megint lehet mindennap röhögni az öregasszonyon....................
Szegény gyerekeit sajnálom.
marcsi 34 2010-01-25 16:00:23
Egy 63 éves vénasszony 30 éves férfival??
na, ott is komoly bajok vannak!!!!

Egyik se 100-as !!!!!!!!
jana 2010-01-25 15:42:24
vén picsa ugy tánoltál a hogy HOfi Géza előadta idegbeteg modjára

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!
Habostorta.hu on Facebook