Hab ID Regisztráció OpenID

Kitálalt Mary Zsuzsi exférje: alig látogatja lányát

2009. 03. 09. 16:43
printsend

Küldés ismerõsnek
Captcha
Az énekesnő 18 év alatt kétszer látogatta meg kislányát, akit a volt férje, Dobos Attila nevelt
A manapság fiatal szerelmei miatt a címlapokra kerülő énekesnő 1965-ben kötötte össze életét a zenész Dobos Attilával, házasságuk 5 évig tartott, ebben az időben született meg első gyermekük, Angéla - írta a Napi Ász.

Gyermekük Németországban született, azonban csak 11 hónapos koráig nevelte Mary Zsuzsi, utána elköltözött.

A volt férj elmondása szerint az énekesnő 18 év alatt mindössze kétszer látogatta meg gyermekét, bár az ajtó mindig nyitva állt előtte.



Mary Zsuzsi erre úgy emlékszik, hogy évekig pereskedett a kislányért, miután volt férje egy láthatás után nem vitte vissza hozzá. A pereskedés valóban sokáig tarthatott, hiszen a kislány kilenc éves volt, amikor arra kérte apját, hívják már fel az édesanyját és mondják el, hogy már 9 éves.

A telefonhívást találkozás követte, a megható pillanat után azonban - amikor az énekesnő megismerkedett kamaszodó gyermekével - újabb kilenc év telt el anélkül, hogy találkozott volna Mary Zsuzsi és Angéla.

"Életem legszebb időszaka volt, amíg Németországban neveltem a kislányomat" - emlékszik vissza Dobos Attila.

A történtekre reagálva Angéla egy bulvárlapnak azt mondta, kezdetben furcsa volt számára, hogy nem érdeklődik utána édesanyja, de a sok év alatt tudomásul vette és elfogadta ezt.

KOMMENTEK:

Macuka 2009-03-14 15:44:11
Itt is a példa,hogy a botrányokból milyen szépen meg lehet élni:) Ha csend van nem kifizetődő,de mert az emberek többsége csak a botrányos emberekre kíváncsi, addig lesznek is, hisz a fiatal fiúkákat el kell tartani:) Zsuzsi szereti a lányokat is,csak nem nevelni, ezt is Ő maga nyilatkozta:) Nos mikor odaadó családanyaként mutatkozott be,mikor haza települt, a kutya nem volt rá kíváncsi:) Most úton útfélen hallunk róla,mert most épp 40évvel fiatalabb gyerekkel bírja a szexet akár 8 órán át! Na ez aztán a hír))))))))))))Gratulálunk Zsuzsi!
Csikasszo jános 2009-03-11 06:47:25
Hugyos ven kurva soha sem volt belole semmi!! Állitolag meg Nemetországban prosti is volt!A szaros media csinál belole meg ma is valakit reklám stb.Egy szaros dalát fujja ev tizedek ota.Hangja soha sem volt!
Princess Fiona 2009-03-10 15:33:32
Gusztustalan, ronda vén dög. Szereti a "gyerekeket", csak nem saját vérét. Most ásta el nálam magát igazán. Inkább lennék árva, mint hogy ilyen "anyám" legyen!!! Biztos akad majd hozzászóló, aki nagyon fogja védeni és sajnálni szegény Zsuzsi nénit, és azt fogja írni, hogy az ellen szólók csak irigykednek, mert nem tudnak taknyos kisfiút fogni maguknak. Aki ilyet ír, azt még jobban megvetem, mint Zsuzsi nyanyát!
Mézengúz 2009-03-10 10:47:23
Mary zsuzsi egy féreg kurva, aki mindig teszi az ártatlant és közben a gyereke szenved, undorító az a nő aki eldobja magától a gyerekét.
NIob 2009-03-10 09:28:55
Minek ennyi gyerek ha nem törődnek vele...már 65'-ben is létezett fogamzásgátlás.
piros 2009-03-09 21:43:30
Hableány, meghat az erkölcsi érzéked... "Nem szép dolog" megszivatni egy öregedő, beteges hajlamú, önző primadonnát... hát, bizony... PPP
Még szerencse, hogy manapság a gyermekek anya/apa nélkül is jól felnőnek, ugye...
Hableány 2009-03-09 21:19:44
Gondolom a volt férj bosszúból szivatta meg. Nem szép dolog.
Bingó 2009-03-09 20:42:21
Ugy látszik csak a fiatal fiukat szereti a lányokat nem, még akkor sem ha saját gyereke.

SZÓLJ HOZZÁ!

karakter van még hátra

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!
Habostorta.hu on Facebook