Két év börtönt kapott Cindy Crawford zsarolója
2010. 03. 10. 16:16
Küldés ismerõsnek
A férfi Cindy Crawford megkötözött kislányának fényképével zsarolta az egykori szupermodell családját
Két év börtönre ítélte egy német bíróság azt a férfit, aki megzsarolta Cindy Crawfordot a topmodell lányáról készített fotóval. Az ítéletet kedden mondták ki a németországi Baden-Württembergben lévő Kirchheim unter Teck-ben.
A 26 éves férfi százezer dollárt (18 millió forintot) követelt Cindy Crawford exmodelltől és férjétől, Rande Gerbertől egy fotóért cserébe, amelyen a pár hétéves kislánya sortban és pólóban (játékból) egy székhez kötözve látható. A kislány elmondta a szüleinek, akik azelőtt nem tudtak a képről, hogy a fotót korábbi dadusa készítette róla egy rabló-pandúr játék közben.

Edis Kayalar, az állítólagos zsaroló, a dadus egykori barátja azzal fenyegette Crawfordékat, hogy a fényképet eladja a bulvársajtónak, amennyiben nem fizetnek neki. Többször próbált pénzt kicsikarni a felvételért a házaspártól, először 2009 júliusában, még az Egyesült Államokban. Rande Gerber ott egy bárban találkozott a zsarolóval, és ezer dollárt fizetett neki. Később azonban a férfi, akit a bevándorlási szabályok megsértése miatt 2009-ben az Egyesült Államokból Németországba toloncoltak, több pénzt követelt, mondván: van egy másolata a fotóról, amiért a bulvársajtó akár ötszázezer dollárt is fizetne. Ekkor a szülőktől már százezret követelt - vesztére.
(Forrás: MTI)

Az oldal megtekintéséhez 9-es Flash Player szükséges
ERRŐL BESZÉLÜNK
Magányos vagy? Ismerkednél? Társat keresel?
Próbáld ki Magyarország legnagyobb társkereső oldalát a Randivonal.hu-t, ahol biztosan te is megtalálod a párodat! Több mint 800.000 társkereső keresi párját nálunk! Randivonal, az igényes társkereső!
Habostorta.hu on Facebook

KOMMENTEK:
SZÓLJ HOZZÁ!