Balhé a készülő esküvő körül
Liptai édesapja nem támogatja lánya kapcsolatát, ennek ellenére az oltár elé kísérné...
Régóta köztudott, hogy Liptai Claudia és édesapja között nem éppen felhőtlen a viszony. Leginkább arra korlátozódik, hogy az idős férfi néhány lap hasábjain elmondja, milyen rég nem látta leányát és unokáját.
Most éppen azt panaszolta el, hogy tavaly nyár óta nem beszélt velük, a híreket pedig a szomszédoktól hallja leginkább.
István bácsi azért karakteres véleménnyel bír lánya jelenlegi kapcsolatát illetően.

Egészen egyszerűen nem tetszett neki, hogy – ahogy fogalmaz – lánya szétdúlt egy családot. Persze lehet, hogy más véleménnyel lenne Claudia szíve választottjáról, Péterről, ha találkozott volna már vele, de a bemutatás még várat magára – árulta el a férfi.
Azt azért sietett hozzátenni, hogy ha arra kerülne a sor, az oltár elé kísérné lányát, hiszen első házasságkötésén nem vehetett részt. Kérdés persze, hogy Claudia is erre készül-e?
(Forrás: Kiskegyed)





