Jó bolt a takarítás - ruha nélkül
A lányok egyedül vagy kettesben, ruhában vagy a nélkül vállalnak takarítást - csak takarítást
Pucér pucolókat figyel árgus szemmel a rendőrség Texasban, nevezetesen ruhátlanul dolgozó takarítónőket, hogy nem nyújtanak-e szexszolgáltatást is.
Az utóbbira ugyanis nem váltotta ki az engedélyt a meztelenül szorgoskodó takarítólányok közvetítésével foglalkozó vállalkozás, amelyet egyébként egy nő működtet Lubbock városában.
Amennyiben szex is szerepel a cég szolgáltatásaiban, akkor évente 650 dollár pluszadót kell fizetnie és 5 ezer dollárt biztonsági letétbe kell helyeznie az amerikai állam jogszabályai szerint. Ha viszont nincs engedély, ám történik ilyen cselekmény, akkor a rendőrség 2 ezer dollárral bírságolhatja a céget.

A 26 éves tulajdonos váltig fogadkozik, hogy lányai csak takarítanak, és hozzájuk érni is tilos. Egy lány megrendelése egyébként 100 dollárba kerül óránként, kettőé pedig 150-be. A vállalkozás jelenleg 3 lánnyal működik, de tulajdonosa már tárgyal újabbakkal, mert bővítené hálózatát.
A megrendelő kérheti, hogy a lányok ruhában dolgozzanak, de az is ugyanannyiba kerül, mint amikor teljesen nekivetkőznek a munkának.
Hogy miként tartja szemmel a rendőrség a takarításokat, arra nem tért ki Jonathan Stewart lubbocki rendőrőrmester...
(Forrás: MTI)





