Honnan tudhatod, hogy megcsal a párod a testbeszédéből ítélve
2018-10-08  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

A párkapcsolatban a hűtlenség egy olyan dolog, melyet sokan tudat alatt tesznek, anélkül, hogy gondolnának a következményekre. Ugyanakkor az emberek különbözőképpen is gondolkodnak a hűtlenségről. Egyesek szerint már az is megcsalásnak számít, ha üzenetekben flörtölgetünk valakivel, mások szerint pedig csak az számít megcsalásnak, ha már testi kontaktus is történt. Ha valaki már az utóbbihoz érkezik, akkor nyilvánvaló az, hogy valami nincs rendjén a párkapcsolatban. Szerencsére a hűtlen személyeknek nagyon hasonló a testbeszéde, ezért viszonylag könnyű felismerni, ha megcsal a párod, így már egy nagyon korai stádiumban elkezdhetsz gyanakvó lenni. Alábbi cikkünkben felsoroljuk a hűtlenségre utaló jeleket.

1. Óvja a telefonját

Ha a párodat félelem tölti el akkor, amikor véletlenül ránézel a telefonjára, akkor ez is egy jel arra, hogy megcsal. A hűtlen fél mindig nagyon figyel arra, hogy olyan helyen tartsa a telefonját, hogy te semmiképp se férj hozzá, sőt lekódolja azt, hogy semmiképp se tudj belenézni. Ez is nyilvánvaló jele annak, hogy titkol valamit előled. Ha valakinek nincs titkolnivalója a párja előtt, akkor nem viselkedik furcsán akkor sem, amikor a párja bele akar nézni a telefonjába. A hűtlen fél reakciója automatikus, a testbeszéde pedig azt fogja sugallni, mintha rajtakapták volna valami bűntetten.

2. Ideges lesz, amikor meghallja annak a személynek a nevét, akivel hűtlenkedett

Ha ismered azt a személyt, akivel a párod megcsalt, akkor észreveheted azt is, hogy a párod nagyon ideges lesz, amikor megemlíted az illető nevét. Az idegesség jelei közé tartozik a gyors beszéd, a karok vagy a mellkas óvatos megérintése is. A testbeszéd tudat alatt is működik és gyakran megfigyelhető az is, hogy a hűtlen személyek nagyon közel ülnek ahhoz, akivel megcsalják a párjukat. Például, ha a párod megcsal egy kolléganőjével és mindig, amikor együtt vannak, nagyon közel ülnek egymáshoz vagy akár meg is érintik egymást, akkor biztos lehetsz abban, hogy valami kapcsolat van közöttük.

3. Mosolyog, amikor a telefonját nézi

A hűtlen személyeknek mindig csillog a szemük és mosolyognak, amikor nézik a telefonjukat. Ez természetesen egy ártalmatlan dolog is lehet, ezért ne feltételezd a párodról a legrosszabbakat. Viszont ha a párod nagyon gyakran ír üzeneteket és mosolyog ezek írása közben, akkor ez a jele annak, hogy nagyon koncentrál arra a személyre, akivel levelezik.

4. Zárkózottan viselkedik veled szemben

Ha a párod megcsal, akkor szinte biztos az, hogy eltávolodik és elzárkózik előled. Vannak személyek, akik tényleg rosszul érzik magukat a hűtlenség miatt, hiszen akár bele is szerethetnek a másik személybe, ezek pedig boldogtalanná fogják tenni őket, amikor a párjuk közelében vannak. A hűtlen emberek távolságtartóak lesznek, nem érintik már meg a párjukat és egyre ritkábban mosolyognak.

Nincs lehetőség hozzászólni ehhez a bejegyzéshez.