Hogyan védekezzünk az influenza ellen?
2017-01-28  /  Szerző:   /  Egyéb, Rúzs  /  Nincs hozzászólás

Magyarországon októbertől áprilisig tart az influenza szezon, éppen ezért ebben az időszakban a szokásosnál is jobban óvnunk kell magunkat a betegségektől. Íme néhány jó tanács, hogyan védekezzünk a hétköznapokban!

Idén a szokásosnál korábban, november első hetében jelentkezett az első beteg, akinek szervezetében kimutatták az influenza-A vírusát, így hivatalosan is elkezdődött a téli influenzaszezon. Ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy védekezzünk a betegségek ellen. Különösen igaz ez a városban élőkre, hiszen minél több emberrel találkozunk, annál nagyobb a fertőzés veszélye.

A védelem első vonalai

Nagyon fontos, hogy az alapvető higiéniás szabályokat fokozottan tartsuk be. A kézmosás az egyik legerősebb fegyver amivel megvédhetjük magunkat a veszélyek ellen. A legtöbb kórokozó a leggyakrabban és sokak által használt helyeken leselkedik ránk.

Ne spóroljuk meg a kézmosást, ha munkahelyi kilincset, áruházi bevásárló kocsit vagy a tömegközlekedés kapaszkodóit fogtuk meg. Közhely számba megy, hogy kerülni kell a zsúfolt és zárt helyeket, ám legtöbben rá vagyunk kényszerülve, hogy idegenekkel egy térben legyünk (már csak azért is mert nem vagyunk remeték), de nem szabad elfelejteni, hogy ilyenkor is harcmezőn vagyunk. Lehetőleg forduljunk el a tömegtől és a sarokban az ablakon kinézve utazzunk tömegben, zárt termekben a legjobb ha a friss levegőhöz legközelebb foglalunk helyet.

Belső védvonalak

Fontos, hogy szervezetünk is megfelelő védelmet nyújtson a fagyos hónapokban, ezért immunrendszerünket megfelelő karban kell tartani, hogy ellenállóak legyünk a környezetünkben felbukkanó kórokozókkal szemben. A legújabb kutatások szerint a zsíros étrend nemcsak az alakra, hanem az immunrendszerre is veszedelmes, ezért figyeljünk, hogy a fürdőruha szezon elmúltával is kevésbé zsíros legyen az étrendünk.

Nehéz fegyverzet

Az influenza elleni leghatékonyabb fegyver, ha beoltatjuk magunkat. Sokan ellenzik, sokan természetesnek tartják, ebben a kérdésben nehéz eligazodni. Az mindenesetre biztos, hogy idén is könnyen hozzá lehet majd jutni az oltóanyaghoz. A háziorvos köteles felírni és beadni ha kérjük, de magunknak kell megvenni a patikában az ellenanyagot.

Akit elrettentene ez a körülményes eljárás, annak lehetősége van az oltópontokon – igaz drágábban -, azonnal megkapnia a védőoltást. Idén nem csak kórházakban, hanem több fővárosi bevásárlóközpontban is megnyílnak influenza elleni oltást nyújtó pontok az egyik vakcinagyártó cég jóvoltából. Idősek, gyermekek és várandós kismamák ingyenesen kapják meg az influenza elleni vakcinát.

Kellemes és hasznos

A kevés alvás is megnöveli a betegségek kialakulásának kockázatát, ezért pihenjük ki magunkat mindig. Egyénenként változó, hogy mennyi a megfelelő alvásmennyiség, de az orvosok ajánlása szerint legalább hét órát aludjunk minden nap. Egyébként is, a hideg téli éjszakákon nincs is kellemesebb, mint meleg takaróba burkolózva pihenni, tudva, hogy ezzel egészségünkért teszünk.

Forrás: Femcafe

Szólj hozzá