Hajdú Péter hibásnak érzi magát
2017-10-13  /  Szerző:   /  Egyéb, Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Hibásnak érzi magát Hajdú Péter, aki úgy véli, hogy jobban kellett volna figyelnie a családjára.

Az elvált szülők gyermekeként felnőtt Hajdú Péter a Ripostnak adott interjút, amiben arról beszélt, hogy nem könnyű úgy élni, hogy vannak gyermekei, azonban nincsenek vele mindennap.

A műsorvezető kisgyerekként az édesanyjával kettesben töltötte a karácsonyt, de mindig is arra vágyott, hogy egyszer majd nagy családban élhessen.

– Hihetetlen boldogságot éreztem, amikor megszületett Noémi és Dávid, és négyen egy család lettünk – mondta Hajdú, aki továbbra is bízik abban, hogy egyszer ismét átélheti ezt az érzést.

Péternek saját bevallása szerint szinte nincs is magánélete most, ugyanis a napjainak nagy részét munkával tölti, de amikor a gyerekekkel lehet, akkor nagyon boldog.

Hajdú szerint a kicsiknek sikerült megszokni az új felállást, bár kisfián néha látja, hogy nehezen viseli a különélést, de a két szülő mindent megtesz azért, hogy megkönnyebbítsék számukra a helyzetet.

– Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy egyedül a család hiányzik az életemből. Ez nyilván két emberen múlott, én is hibás vagyok, nemcsak Kata. Azt hiszem, jobban oda kellett volna figyelnem a családomra.

Forrás: Blikk

Szólj hozzá