Esküvőre készül Rácz Gergő
2017-11-17  /  Szerző:   /  Egyéb, Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Meglepő nyíltsággal beszélt kedveséről Rácz Gergő (41). Az énekes általában féltve óvja magánéletét, ám a Super TV2-n hamarosan újrainduló Sztárban sztár +1 Kicsi kapcsán szóba került Beatrix, és kiderült, az énekes és párja komoly dologra készül – decemberben kimondják a boldogító igent.

– Érdekes, egy nappal a felkérés előtt vacilláltunk a párommal, aki egyben a menedzserem is, hogy idén mit vállalunk el. Hiszen nemcsak nagykoncertet szervezünk, de idén lesz az esküvőnk is. Akkor arról beszéltünk, hogy ebben a műsorban szívesen részt vennék, másnap pedig felkértek – árulta el Gergő, aki nem vár sokat az eljegyzés után, hogy oltár elé vezesse Beatrixot.

Az énekes ugyanis alig másfél hónapja osztott meg közösségi oldalán egy fotót a rajongóival, amelyen kettejük keze szerepel, a kedvese ujján pedig egy gyönyörű gyűrű. A pár nem szeretne hónapokat várni az esküvőre, de más érv is szól a decemberi ceremónia mellett.

– Szeretem, ha sok minden történik, ha sorra jönnek a feladatok. Sűrű lesz ez az időszak, hiszen tíz héten át benne leszünk a műsorban, de a kedvesem kedvenc hónapja a december, és ez sokat elárul, miért döntöttünk az év végi esküvő mellett – mesélte mosolyogva Gergő, aki műsorbeli partnerével, Malaczkó Annával szeretne a lehető legtöbbet megmutatni magából. Ráadásul olyan tehetséget kapott maga mellé, aki Földes Margit színiiskolájába jár, így míg Gergő az ének terén tud a kislánynak segíteni, Anna a színészi játék területén láthatja el tippekkel a sztárt.

Forrás: Blikk

Szólj hozzá