Egyedülálló anya lett Anikó
2017-01-05  /  Szerző:   /  Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

December közepén Nádai Anikó még szeretettel nyilatkozott a kedveséről, az RTL Klubban mintapárként ismerték őket. Ezért derült égből villámcsapás a hír: szakított a műsorvezető és gyermeke apja.

Közös közleményben tudatta tegnap a sajtóval Nádai Anikó és főrendező párja, Kovács Dá­niel, hogy véget ért mesésnek tűnő kapcsolatuk.

„Lassan öt év boldog együttlét után úgy döntöttünk, hogy kü­lönköltözünk. Ezt a közös döntést a legnagyobb szeretetben, tiszteletben és egyetértésben hoztuk meg, amiben semmilyen formában nem játszott szerepet harmadik személy jelenléte. Ugyanakkor egy életre összeköt bennünket csodálatos gyerme­künk, akit mindennél jobban szeretünk, és továbbra is közösen fogjuk nevelni” – írták közös közleményükben, amiből kiderül, lehetőség szerint a kis Patrikot próbálják megkímélni a szakítás okozta megrázkódtatásoktól.

Korábban megkérdezték, hogy akar-e még gyermeket vállalni, és Anikó válasza egyértelmű nem volt. Ami ebben a helyzetben érthe­tő is.

Nem tudni, mióta folyik a csatározás Anikó és Dá­niel között, mert még a munkatársaik előtt is ügyesen titkolták, hogy gondjaik vannak, így az RTL Klubban is meglepetést keltett a szakítás híre. Nyilvánosság előtt és a közösségben Anikó és Dani mindig egy harmonikus kapcsolatban élő, összeillő pár képét mutatta. A közlemény szerint nem egy harmadik személy miatt futott zátonyra a kapcsolat, mégis ilyenkor mindenkinek ez jut eszébe először, hiszen az esetek nagy többségében általában ez a „válóok”. Dani esetében ez azért is indokolt, mert úgy hírlik róla, hogy mindig vonzotta a szebbik nem, nagyon könnyen alakított ki jó kapcsolatot nőkkel.

– Jó dumája van, és szeret ezzel az adottságával élni. Közösségi oldalán is előszeretettel tünteti fel magát jó színben – mondta a Bors informátora.

Azt már csak az érintettek tudhatják biztosan, hogy a tévés rendező flörtnél tovább is ment-e az ismerkedésben, de könnyen lehet, hogy egy anyuka, szerelmes nő akár az ártatlan kalandokat is megelégeli. Mindenesetre Anikó számára intő jel lehetett, hogy Dániel nős volt, amikor vele több mint négy éve összejött.

Az sem zárható ki, hogy a férfi vetett véget a kapcsolatnak, mert az utóbbi időben már keveset vitte magával Anikót rendezvényekre, társasági eseményekre.

– Más környezetből indultak és más körökben mozogtak, s bár a különbség csökkent, azért fennmaradt – mondta a Bors informátora.

Utólag egyébként már világos az is, hogy Anikó a ValóVilág zártkörű búcsúbuliján miért ivott többet a kelleténél. In­nen hajnalban kellett kollégáinak kitessékelni. Valószínűleg már akkor is válságban volt a kapcsolatuk Dá­niellel.

Anikóék kisfia, Patrik 2015 augusztusában született. Idén nyáron egy vízparti álomotthonba költöztek Szigetszentmiklóson. Házasodni nemigen akartak, a rendező ugyanis már volt nős, és nem voltak jó tapasztalatai.

Forrás: Bors

Szólj hozzá