Durvul a helyzet Hajdú Péter és Sarka Kata között
2017-03-06  /  Szerző:   /  Egyéb, Párkapcsolat  /  Nincs hozzászólás

Sarka Kata és Hajdú Péter egymás után tesznek nyilatkozatokat és megjegyzéseket a másikra. Kata után Péter is interjút adott a Velvetnek, amiben arra utal, hogy nem ő kezdte a sárdobálást.

– Az egész úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött. Körülbelül ez az effektus. Egy biztos: én nem akarok a válásomról beszélni és Katáról rosszat mondani. Van két csodálatos gyerekünk, kilenc évet együtt voltunk; szép időszak volt, ami most véget ért. Ahogy mondani szokták; búcsúzni csak szépen szabad – tette hozzá, aztán arra próbált meg magyarázatot adni, hogy hol szakadt el a cérna kettejük között és a békés kommunikáció miért fordult át sértődött beszólogatásokba.

– Nyilvánvalóan mindennek mindig oka van. Annak is oka van, hogy azt mondta, nekem nem köszönhet semmit. Fásy Ádám meg azt mondta, neki köszönhetem, hogy televíziós lettem. Mind a kettő annyira igaz, minthogy megnyertem az Eurovíziós dalfesztivált. Lehet mondani bármit, ha Kata úgy érzi, hogy nem köszönhet nekem semmit, akkor érezze úgy. Legyünk boldogok külön-külön, éljük a kis életünket, a gyerekeink viszont összekötnek bennünket, úgyhogy meg kellene próbálni szeretettel és tisztelettel gondolni egymásra – nyilatkozta a műsorvezető. Szóba került Sarka Kata korábbi vádja, miszerint férje már korábban megcsalta őt, ezért költözött el tőle júliusban és kezdett új életet két közös gyermekükkel.

– Ne menjünk ebbe bele, hogy kinek mikortól kije van. A barátnőmmel január eleje óta vagyok kapcsolatban. Kata júliusban költözött el. Bőven hagytam időt, hogy rendbe hozzuk a dolgokat, de nem sikerült. A szakításunk óta eltelt fél év, s aztán próbáltam meg új életet kezdeni – mondta el.

 

Forrás: Blikk

Szólj hozzá